Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most hogyan tovább?
Volt egy hosszú kapcsolatom egy goth lánnyal. Ő volt az első és sokáig jó kapcsolat volt, de mikor eljött a továbbtanulás mindketten máshová kerültünk és pár év múlva szétmentünk. Ő egy másik országba utazott tanulni én pedig itt maradtam így nem volt értelme folytatni.
A gond - hogy is mondjam - kinevelődtem ebben a kapcsolatban. Randiztam már sok más lánnyal azóta, de ami vele megszokott volt az más számára "beteges", "durva" vagy "rideg". A leghosszabb kapcsolatom 3 hónap volt azóta. A szexet sem igazán élvezem, unalmas (és ezt érzi a másik fél is szerintem. Volt olyan, hogy már nem is kívántam a másikat mert számomra a szenvedély 0 volt mikor vele voltam). Nem ritkán halálra sértem a másikat ha viccelek.
Eleinte próbálkoztam a "körzeti" divat goth társaságnál is, vagyis lejártam a klubba ahol sok ilyen arc volt, de ugyan az a társaság csak feketébe öltöznek és idegesítőek. Azt hiszem azóta már túlkorosnak is számítok, és nem vagyok megszállott zenerajongó sem.
Kb 5 éve nem volt senkim és kicsit tartok tőle hogy ezen az állapoton nem tudok változtatni.
Amúgy egy teljesen átlagos srác vagyok semmi extrém nincs rajtam.
1 - Maga a szex. Zaftos sztorikat akarsz hallani vagy mi?
2 - Köszönöm. Ezek szerint te öngyilkosság párti vagy? Mármint sok van belőle Magyarországon, de te úgy gondolod túl sokat megmentenek közülük és jobb lenne ha több halott lenne?
Nem lehet hogy még mindig szerelmes vagy az előző párodba?
Mármint tudom rég volt de attól még lehet hogy te mindig őt szereted. Amíg őt akarod "helyettesíteni" valaki mással addig nem fogsz találni magadnak senkit mert senki nem lehet egy másik ember... na nem tudom érted e hogy hogy értem. Normális párkapcsolatot találni manapság amúgy se könnyű. Nincs semmi összetartó erő szinte már, a társadalom volt régen egy korlát de ma már pont hogy ez az ami széthúzza az embereket.
a hangsúly gondolom itt nem a trúságon van hanem, hogy a csaj értékrendje alapvetően más volt és te ezt megszoktad, sőt tetszett is.
A szexel meg meggyűlhet a bajod ha eltérőek az igények.
már 5 éve távol van. Azóta már legalább kétszer teljesen meghalt. Mármint lehet nem is értenénk már meg egymást... vagy hogy mondjam.
Igen. Valóban a "trúság" az amit teljes mértékben leszarok. Nem is "gótultam" soha.
Az igények pedig tényleg elég gyökeresen eltérnek. Volt olyan barátnőm például, aki nem volt hajlandó az óvoda közepén, fényes nappal a mászóka tetején, análisan közösülni velem és egy vadidegennel. Azt hiszem ezt a prűdséget nem tudom tolerálni. - Na azért ennyire nem elszállt a helyzet de fura, hogy a lány akivel úgymond együtt vagyok nem hajlandó, csak sötétben a takaró alatt szeretkezni... és az ilyen kikötések hogy neki csak a misszionárius jó...stb. Nem tudom ismerős e valakinek a szituáció.
A gondom főleg nem csak a szex, hanem úgy általában az együtt töltött idő. Ami nekem vicces az a másiknak sértő, ami nekem jó az a másiknak valami perverz indíttatású gonosz dolog. Nincs ötletem hogy változtassak ezen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!