Miért érzem folyton ezt?

Olyan fura, mert engem nem érdekelnek úgy a lányok, hiszem már belenyugodtam, hogy nem lehet sosem olyan barátnőm, aki külsőre és jellemre is bejönne nekem, passzolna hozzám, egész egyszerűen azért, mert nem vagyok se jó pasi, se egy tökéletes jellem. Teleh vagyok hibákkal és még ronda is vagyok szerintem, az más kérdés, hogy időnként előbukkan egy kevés lány, aki helyesnek tart, de ők számomra semmit sem jelentenek, valahogy nem tudok irántuk semmit sem érezni. Vagy külsőre nem jönnek be vagy jellemre, esetleg a kettő együtt. Amúgy mielőtt támadnátok, hogy milyen szemét, felszínes állat vagyok, ami részben igaz is, el kell mondjam, hogy én próbáltam már olyan lánnyal, aki nem jött be külsőre, de jellemre megfogott és nem voltam boldog... Szóval ezért adtam fel ezt a dolgot, én már csak szeretkezésre, smárolásokra, ölelésekre vágyom, de nyílván nincs ilyen lány, aki egy ilyen laza dologban benne lenne és külsőre is vonzóak lennénk kölcsönösen egymás számára. Ezért szépen el vagyok magamnak, de valamiért mindig látok vagy hallok, érzek valami olyat, ami ismét beindítja bennem a vágyat egy barátnő iránt, mintha nem tudnék egyedül boldog lenni, mintha félember lennék egy kedves, normális, de vonzó barátnő nélkül. De mivel ilyen lnáyt nem kaphatok meg sosem, így ismét próbálom elnyomni az érzéseimet, ami aztán újra előjön. Szeretném, ha vége lenne ennek az egésznek, mert bár nem szeretek erről és nem is szoktam senkinek sem beszélni, de időnként annyira megvisel, mardos belül, hogy sírni tudnék és szégyen vagy sem, előfordult már az is, hogy eleresztettem pár könnycseppet, mondjuk egy olyan film láttán, ahol szerelmes párok voltak vagy zenét hallgatva, ami szintén érzelmeket kavart fel bennem. Utálom ezt a gyengesémet és szerencsére senki sem tudja, hogy van egy ilyen oldalam ésk, hogy mire is vágyom leginkább mélyen belül. Ha bárki cseszeget a barátnő dologgal, azt mondom inkább, hogy jó lenne dugni, az hiányzik, de egyébként egyedül is boldog vagyok. Persze jó nagy hazugság ez.