Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Fiúk, Mi a véleményetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk, Mi a véleményetek erről? Szerintetek Meg kérdezzem?

Figyelt kérdés

Van egy fiú ismerősöm. Együtt járunk zeneiskolába. És már felfigyeltem rá, de látom és mások is mondják hogy ő is rám. Amikor anyukámmal mentünk zeneiskolába és ő neki is ott volt az anyukája, mikor meglátott rögtön odaszaladt hozzá és az mondja ott van Pati! Ott! Ott (Pati az én vagyok) És én is ugyan ezt csináltam csak az én anyukámhoz szaladtam. Mikor kijöttek köszönt nekem (először) aztán anyukámnak. Az anyjának mondott valamit majd hátrafordultak. aztán még a fiú 3×. Sokszor beszéltünk neten (szinte csak ott) és mindig kereste a közös titkos pontjainkat (pl.: egyszer fáradt olt és mondta hogy kezdhetem lefőzni a kávét. Én persze kedvességből még aznap lefényképeztem neki anyum kávéját és amikor mondta hogy fáradt, elküldtem neki. És amióta elküldtem ezt a képet mindig azzal kezdi a beszélgetést: Fáradt vagyok, kéne a kávéd.;) és mindig elküldöm. Sajnos a beszélgetéseinket mindig én kezdem de ő mindig ír, kérdez és aggódik is értem, másik pédla: Ma szomorú vagyok és tudta és küldött nekem egy zenét lelkesítőnek úgy hogy nem is kértem.. amikor elmegy mindig sírós fejet rak oda és mindig úgy köszön el: Jó éjszakát, Szép álmokat)

És az lenne a kérdésem hogy tetszem neki ezek alapján? Tudom személyiségtől függ. És nagyon félénk szóval én meg szereném kérdezni tőle hogy tetszem-e neki.. Meg kérdezzem? Nem bunkóság?



2013. jan. 13. 16:01
 1/7 anonim ***** válasza:
Persze, miért ne?
2013. jan. 13. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Kérdezd, vesztenivalód úgysincs. Ha együtt jártok zenesuliba, valószínű, hogy már rég ismeritek egymást, akkor pedig szinte biztos, hogy már eldöntötte, hogy akarna-e Tőled többet, vagy nem. Ezen változtatni már nem igazán fogsz tudni. De ha tisztázzátok a kérdést, mindkettőtöknek jobb lesz, ha csak azt nézzük, hogy a későbbi konfliktushelyzeteket és félreértéseket is elkerülitek, hajrá!
2013. jan. 13. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Kérdezd meg. De tulajdonképpen mit akarsz tőle? Hány évesek vagytok?
2013. jan. 13. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Gondolom azért érdekel, hogy érez-e valamit, mivel nem közömbös a számodra :)

Én ebből a leírásból arra következtetnék, hogy ő egy olyan srác, aki még az érzéseit is fél bevallani, nehogy esetlegesen ez a barátság végét jelentse.


Magába beszéli, hogy úgy se lenne nálad esélye, ezért nem próbálkozott eddig. Ilyenek a nagyon félénk visszahúzódó srácok, nekem elhiheted. De hát te is így jellemezted őt a végén.

Szóval én a helyedben azzal kezdeném, hogy bevallanám neki, hogy többet érzek iránta, és kérdezd meg, hogy ő is érez-e hasonlót.

Így biztos őszinte lesz, egyébként fennáll az esélye, hogy letagadja az érzéseit :)

2013. jan. 13. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Ő 15 lesz nemsokára én meg 14.És én szeretnék vele járni... de igazából nem úgy h csók szex meg ilyenek... hanem hogy kézenfogva járjunk mindenhova beszélgessünk sokat, hülyéskedjünk meg minden.:)
2013. jan. 13. 16:16
 6/7 anonim ***** válasza:
Csak egy jó tanács. A sexet mellőzd még 1-2 évig. De nagyon aranyosnak tűntök ezek alapján. Egy igazi szerelmi történet kezdete :)
2013. jan. 13. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
:-D m.. szép is a diák szerelem
2013. jan. 13. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!