Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Pár napja összejöttem a barátnőmmel, de lenne egy-két kérdésem . És jó lesz így ahogy leírtam? Infok lejjebb!
Biztos be akarod mutatni 3 randi, vagyis csak 3 nap után.
Én is a kicsit félénkebb kategóriába tartozom, és Én eléggé megijednék ettől. A csókhoz meg szerintem, elég egy romantikus séta, és egy park.
a szülős dolog szerintem akkor oké, ha gyors és kedves. Bejöttök, bemutatod, mosoly, körbevezeted a lakásban, aztán bementek a szobádba. Ne hagyd, hogy a szüleid órákig faggaság szegényt, mert az a fő, hogy egymással legyetek, főleg mert még alig ismeritek egymást.
A CSÓK:
Az emberek nagy jelentőséget tulajdonítanak a helyszínnek és időpontnak, pedig szerintem nagyjából lényegtelen.
A fontos, hogy ne legyen semmi zavaró körülmény.
(pl.: ne legyen -40°C mert akkor csak arra tud gonolni, hogy menten szétfagy, ne féljen épp a parkban felé tartó kutyától stb.)
De az már ne foglalkoztasson, hogy nem vagytok elég "romantikus" helyszínen, mint amikor a filmekben egy hófehér tengerből kiemelkedő sziklán csattan el az első csók, vagy az eiffel torony tetején. :)mindneképp emlékezetes lesz.
Lassan közeledj felé. Simogasd meg a haját, a karját. Puszild meg az arcát, a homlokát, a fülét. Mosolyogj rá.
Nem baj, ha látja a tekintetedből, hogy meg akarod csókolni és hozzá szeretnél érni.
Aztán adj egy puszit a szája szélére, és a szájára.
Aztán csókold meg úgy rendesen, óvatosan szétnyílt ajkakkal. Aztán csak folytassátok, ahogy jólesik.
ha az elején nem megy olyan jól no para, 10 perc alatt belejössz.
sok szerencsét!
málna
(megírhatnád, hogyan alakult, engem nagyon érdekelne :)
tényleg jó, hogy nem erőltetted, de azzal, hogy próbálkoztál tudtára adtad a szándékodat, és ő lelkileg fel tud készülni rá és ez fontos.
De ne aggódj, hogy nem megy minden gyorsan, hiszen nem rég ismeritek egymást.
Én a mostani barátomat 4 évis ismertem mielőtt megcsókoltam volna (perzse addig csak a haverom volt)
:) hajrá!
(előző válaszoló)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!