Fogok még én valaha az életben randizni?

Rövid válasz? Nem.

Hosszú válasz? Igen.

idén már biztos nem,most mindenkinek van valakije,

meg elfoglaltak,de talán majd jövöre igen

http://www.youtube.com/watch?v=iXWnB_NZSAA

15:55-töl nézd. :)

Én is ezt kérdezem, bár én is tisztában vagyok az okokkal, az előző hozzászólókhoz hasonlóan. Szerintem nem kell ahhoz még csúnyán sem kinézni, hogy ne legyen párja valakinek; hanem bőven elegek ehhez a belső tulajdonságok. Én például nem tartom magamat csúnyának, sőt elég magas is vagyok, de mindig is félénk, zárkózott voltam, befelé forduló típus, nem voltam soha társasági ember. Ez önmagában véve még nem is baj, hiszen nem egyformák az emberek; csak éppen így nem lehet párt, sőt még barátokat, társaságot sem szerezni. Belátni persze könnyű magunkon, hogy nem teszünk semmit, de sajnos azt is be kell még látni, hogy mindezeknek nemcsak az ember saját maga az oka, hanem lehet még ok a szerencse hiánya is. Látni kell tehát az éremnek a másik oldalát is. Valahogy ebben a rohanó világban önzőbbek is lettek az emberek, és ez nemcsak a pénzben mutatkozik meg. Kevesebbet foglalkoznak egymással, el vannak szigetelődve, mindenki magára figyel, amit persze részben meg is lehet érteni. Ez az egész egy összetett folyamat.

Tehát minden embernek van egy alapvető karaktere, amin nem lehet változtatni. De ha valakinek sikerül is változnia belülről valami csoda folytán, mindez még akkor sem elég, mert ha eleve nincsenek valakinek barátai, meg egyáltalán semmilyen társasága, akkor hiába változik is meg, az embernek állandóan szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket nem lehet erőltetni, befolyásolni, mert ugye, minden kétoldalú. Senkihez nem lehet odamenni azzal a kéréssel, hogy "könyörögve kérlek, legyél már a barátom vagy a barátnőm, mert hihetetlenül magányos vagyok, nincsen senkim, sem párom, sem társaságom"

Ha pedig egy ember eleve nem is kerül társaságba, nem kerül olyan helyzetbe, akkor nincs esély semmire, nemhogy egy másik neművel való ismerkedésre. És az a legszörnyűbb az egészben, hogy az idő meg rohan; kegyetlenül, átkozottul, könyörtelenül, az évek elszaladnak az embernek a feje fölött. Igazából már nem is tudom, hogy nekem például mire, kire, illetve milyen jellegű kapcsolatra lenne szükségem. Az biztosnak tűnik, hogy ennyire azért már nem szeretek egyedül lenni én sem.

Vannak olyan emberek is, akiknek sikerült; sikerül még akkor is, ha nem tartják a külsejüket előnyösnek. Ez azért történhetett így, mert megvannak bennük a szükséges belső tulajdonságok, és ezek kompenzálják a külső hiányosságaikat. A másik dolog pedig az, hogy hihetetlenül nagy szerencséjük van az ilyen embereknek, férfiaknak: egyrészt amiért ilyen belső tulajdonságaik vannak, másrészt pedig amiért a sokadik alkalomra sikerült olyan nővel megismerkedniük, aki nem utasítja el őket.

Tehát mindebből az következik, hogy még a kellő belső adottságok sem bizonyulnak elégnek önmagában véve, hanem a sikerhez az is kell, hogy a sors a megfelelő személyt "vesse" eléjük. Mindez olyan, mint egy szerencsejáték ilyen szempontból nézve. Persze, az is relatív dolog, hogy kinek ki a "szép", és ki a "csúnya".

Tehát duplán nehéz dolog mindez, mert még a szerencse is jelentős szerepet játszik mindebben. Az ilyen hozzám hasonlóak pedig legfeljebb a csodában reménykedhetnek, vagy már abban sem.

Utolsó válaszoló: Egyetértek veled, minden úgy van, ahogyan írtad, hogy nemcsak az illető a hibás a kialakult helyzetért stb. De szerintem igenis lehet változtatni rajta, ha igazán akarja az ember.

Én, mint zárkózott, visszahúzódó, otthonülős lány sohasem lesz egy társaság középpontja excentrikus megnyilvánulásokkal és soha nem fognak engem annyira kedvelni az emberek, mint azokat, akiknek nagy dumájuk van és határozottak. Ezzel tisztában vagyok. De mégis valahol kell és lehet keresni barátokat akár egy rendezvényen, akár egy tanfolyamon stb. Csak ki kell bújni a csigaházból. Igen, valóban el vannak szigetelődve az emberek, mert itt van a facebook, a társkereső oldalak és ezzel azt hiszik, hogy sokkal kényelmesebb az élet. Pedig nem. Valójában sivárabb az egész. És, ha az ember továbbra is négy fal között éli a mindennapjait, élete olyan besavanyodott lesz, hogy aztán meg végképp nem lesz kedve kimozdulni otthonról.

Szóval, nem kell, hogy az embernek egy népes társasága legyen, elég egy barát is. Én is így élek. Csak az a lényeg, hogy muszáj kitörni önmagunk kényelméből és a kifogásainkból és végre társaságot keresni. Esetleg randikat szervezni.