Mit szólnátok egy "jóképű", de önbizalomhiányos fiúhoz?

Kisebb koromban nagyon alacsony voltam, és vékony. Mindig én voltam a legkisebb az osztályban, így folyton a többiek bántásának a céltáblája voltam. Általános iskola az igazi kínszenvedés volt nekem. A közép suli már egy fokkal jobb volt. Hát túléltem.

Most már egy éve egyetemre járok, szereztem új barátokat, és lezártam a múltam. Igazából én ezzel nem voltam tisztában h "jóképű" vagyok, de itt annyi csajtól megkaptam ezt a jelzőt. Sajnos a gyerekkorom régi sebei kísértenek, h csak egy kis csicska vagyok, akibe mindenki beletörli a lábát. Ne tudjátok meg, mennyit kellett nyelnem, mennyit bántottak.

Így ha nagyobb társaságba bemegyek, mindig van bennem egyfajta félelem, mindig azt hiszem, h bántani akarnak, ez ilyen beidegződött dolog. Elvileg egy csomó lánynak bejövök, de én nagyon gátlásos vagyok. Már rengeteg belső feszültséget legyőztem magamban, meg azóta megnőttem, gyúrtam is, és gyakorlatilag első ránézésre azt hiszik rólam, h én vagyok a legmenőbb pasi az egész egyetemen. Rengeteg ilyen nagy vagány csaj rámnyomul, akikkel nem tudok mit kezdeni. Én inkább a rendes lányokat szeretem. Azt hiszik, h magamnakvaló és flegma vagyok, pedig valójában csak borzasztó érzékeny , így nagyon nehéz...