Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért is van az, hogy a lányok mást mondanak folyamatosan, mint amire valójában vágynak?
Értem ezalatt, hogy egy lány ismerősöm azt mondta, hogy neki nem kéne agyatlan, durva, izomállat, erre fel két hétre rá összejön egy ilyen szörnnyel.
A másik példa, hogy egy lány azt mondja, ő igazi romantikus, kedves, hűséges srácra vágyik, aki csak vele foglalkozik. Erre később hallom, hogy valami alkoholista, drogos, senkiházival jár.
De biztos tudnátok ti is példátok említeni az életekből vagy környezetetekből. Szóval én azóta tudom, hogy nem szabad a lányok szavaira hallgatni, hazudnak és mást mondanak, mitn amire valójában vágynak.
Ja és mióta kicsit bunkóbb lettem, sokkal jobban tapadnka rám a lányok, mint amikor még tipikus jó fiú voltam, vajon véletlen?
Nem is fogod érteni, amíg meg nem tapasztalod (igen, veled is megtörténhet, hogy valaki olyanb szeretsz bele, aki megver, megaláz és tönkretesz, mégse bírod otthagyni).
A szerelem vakká és hülyévé tesz.
Az izomagyú srác barátnőjéről az jutott eszembe, amit ti fiúk szajkóztok folyton, hogy a lányoknak lejjebb kellene adniuk az elvárásaikból. Lehet, hogy lejjebb adott. Lehet, hogy rájött, hogy nem is olyan rossz az a srác. Lehet, hogy meggondolta magát, nem tudom, nem ismerem a teljes történetet, és NEM, te sem ismered.
Minden lánynak van egy ideálja. Egy álomkép, ahogyan elképzeli az ideálisat. De ez csak egy kép, nincs köze a valósághoz, én félnék megismerni azt, amit ideálisnak elképzeltem, mert ha kiderülne, hogy nem tudom elviselni, hatalmasat csalódnék.
Az, hogy bunkóbb lettél, és tapadnak a lányok, a környezetedet minősíti.
Nem szeretnék általánosítani, és tényleg remélem, hogy te vagy a kivétel, aki nem azért tette ki a kérdést, hogy neki adjunk igazat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!