Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kigyúrt test nélkül érdemes csajozni?
20 éves vagyok. Lehet, paranoiás vagyok, de az a gyanúm, hogy a magas és vékony alkatommal utál a csajok és nők többsége, legalábbis néhányan már néztek megbotránkozva, sőt, halkan meg is jegyzik időnként, hogy mennyire vékony vagyok.
Akadnak olyanok is, akik alaposabban megnézegetnek, vagy olykor-olykor rámpillantanak, de kötve hiszem, hogy bármiféle vonzalom alapján. Nem is merek közeledni hozzájuk. Sportolni azt szeretek, igazándiból azzal váltam elhízott egyénből vékonnyá, csak kicsit eltértem az aranyközépútról.
"mert aki szimplán gyúrni jár, annak nem lesz szépen kidolgozott szálkás izomzata, hanem a tipikus gömbcsukló váll stb alakja lesz."
Ezzel azért vitatkoznék, vannak olyan lányok akiknek a mackós/izmos kombó jön be :D
Ezzel nem rám cáfoltál, hanem kijelentetted, hogy van akinek a gömbcsuklós alkat tetszik.
Legközelebb majd összejön :))) Egyébként persze, kinek a pap, kinek a pap lánya :)
"a gyúrós egyéneket favorizálják inkább"
Ezt vagy most kivered a fejedből vagy esküszöm kinyúlok a monitorodon és szájon b*szlak vagy négyszer.
Elkapott a divathullám ahogy írtam a hosszúmban. Baromság, marhaság, fasság. Nem így van, értem?
Hogy ezt lásd, írok magamról.
197 centi vagyok nemtom hány kiló, nem mértem magam régóta. Sportosan izmos alkatom van és hosszú hajam. Most épp nincs bnőm, de dugni rendszeresen járok, ha tehetem mindig mással.
De. Nem voltam én mindig ilyen. Alkatilag magas vékony vagyok, de sok szép emlékem van abból a korszakból is. Sok csajjal jártam, mert valamit megláttak bennem annak ellenére is, hogy vékony voltam. Hasonló lehettem, mint most te. Csak egyvalamiben nem. Nekem helyén volt a tököm. Mertem kezdeményezni, oda mertem menni a lányokhoz, beszélgettem velük, megértő voltam, romantikáztam ha kellett. Mindezt úgy, hogy sok volt körülöttem a gyúrni járó srác.
Azok a lányok, akik csak az izmokra buknak, azok általában hülyék és sz*rul is dugnak :) Messze nem igaz, hogy a nem izmosaknak nincs esélyük. Ezt tapasztalatból mondom. Ráadásul van még egy előnyünk. A magasság. Orbitálisan brutálisan kib*szottmód örülök annak, hogy nem kis f*szpörgettyűnek születtem, ezt használd ki. Legyen tartásod, a magasság hatalmas előny a csajoknál! Egy kis izom rá, plusz fejben megerősödsz egy kicsit és a hatás nem marad el. Elhiheted.
De ehhez tényleg az kell, hogy _fejben változz meg_! Legyen akaratod elkezdeni gyúrni/sportolni (egy kis súlyzós edzés még nem gyúrás), vidd is véghez. A sport önbizalmat is ad.
Eleget téptem a szám, innentől fejlődj :)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!