Most akkor mit érez? Egyszerűen nem értem a nőket!

Van egy nálam 6 évvel idősebb lány, és szeretnék összejönni vele, szerelmes vagyok belé. Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon jól kijöttünk egymással, szemeztünk, mosolyogtunk egymásra, viccelődtünk, nevetett még a hülye poénjaimon is, bármiről el tudtunk beszélgetni. Kezdetben nem vallottam be, hogy mit érzek, viszont nemrég a Jim Carreys arcomat félre raktam, és komolyra vettem a figurát. Többször beszéltünk telefonon (bár ő sohasem hívott), vittem neki kétszer virágot, egyszer bonbont (nem láttam rajta, hogy meg lett volna lepve, csak mondta), és nagyon örült neki. Egy hete bevallottam neki, hogy bejön nekem, a héten is mondtam neki, hogy nagyon kedvelem, de mikor megkérdezem, hogy van-e esélyem nála, akkor mindig azt feleli, hogy később megmondja, meg hogy majd még beszélünk róla (se nem, se igen válasz). A jókedvű nagyszájú lány, akit megismertem, a héten már csendes visszahúzódó figurát vett fel. Napjában baromi sokszor összeér a tekintetünk (tehát ő is keresi a szemkontaktust) mégis mindig félre néz, semmi mosoly, semmi szemhúzogatás (most akkor csak izgul vagy nem akar tőlem semmit?). A múlt héten említettem neki, hogy egyszer elmehetnénk kettesben valahová, azt felelte majd meglátjuk. A héten meghívtam őt randizni, azt nem mondta hova, csak azt, hogy elvinném valahová randizni, ahol beszélgethetnénk egymásról őszintén. Erre kicsit elmosolyodott (talán hülyén hangzott a randizni szó a számból), mire azt felelte, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor rendben. Ma megkérdeztem, hogy otthon lesz-e holnap este, erre azt felelte, h. nem tudja. Most akkor mi van, merre hány méter? Ennyire visszahúzódó, fél valamitől, vagy csak nem akar tőlem semmit? Nagy trauma érhette ha arra sem ad esélyt, hogy tisztázzam vele a dolgot. Ezért írtam neki egy sms-t, hogy holnap negyed7re ott leszek, legalább 1 esélyt adjon, hogy beszélhessünk, mert kitudja, hogy azután fogunk-e még találkozni, és hogy remélem tudja, ez nem csak tőlem függ. Muszáj lenne megnyílnia, mert ha bevallja, hogy ő is kedvel, akkor tovább kedveskedek neki, de ha nem akar semmit, akkor meg miért hagyja hogy erőlködjek utána? Minél később vallja be annál jobban fog nekem fájni. Határozott vagyok mindenben, és még jó hogy látszólag türelmes ember vagyok, viszont legbelül már szétbasz az ideg. Vacsorázni akarom vinni, út közben asszem először csak bizalomról és őszinteségről fogok vele beszélni, hogyhát megbízzon bennem, és elsősorban róla. Lehet nem jó dolog faggatni, de hát ha nem nyílik meg, akkor azt se tom mivan. Uri Geller legyek, ha értem. Kövezzen meg, aki érti vagy elítéli, amit csinálok.