Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kérlek, soroljátok fel, hogy számotokra mi az egy férfiben ami feltétlenül fontos? Mivel tudom, vannak korosztálybeli különbségek, így azok véleményét várom inkább akik példaképpen most ismerkednének egy harmincas sráccal.
Hát én ugyan már elkéltem a közelmúltban, de azért mint harmincas, nemisolyanrégen még szingli nő leírom, hogy mi tetszett meg nekem a páromban, amiért végülis beleszerettem és ha minden igaz, akkor élete végéig leszek odafigyelő, agyára menős, cirmogó kolonc a nyakán.
Megjelenés: kicsit macis, de nem kövér. A lényeg a jó öltözködés. Mindegy hogy farmerben van, vagy öltönyben, esetleg munkásruhában: de nem slampos, nem ízléstelen. Össze tudja válogatni a ruhadarabokat, a színeket. (Tudod, a suhogós jogging meg a makkos cipő már nem divat)
Aztán jókat lehetett vele beszélgetni, nyitott volt sok-sok témára. Jó ötletei voltak közös programokra (ne érts félre, nem drágákra, csak jókra). Aztán ápolt is volt a drágám, mert az izzadságszagú, romló protkójú férfiak lenőtt hajjal tényleg nem nyerők. Nem árt az igényesség egyéb téren sem (pl. akár egyedül él, akár a szüleivel, egy idő után azért csak meglátni a szobáját: ha cigifüstös, szétdobált, az ugye ciki. Ugyanez érvényes a kocsijára is, ha van. Aztán munkaszerető ember, ami fontos, mert nekem már volt egy munkakerülős uram, és valahogy előítélettel nézek az olyan fiatal férfira, aki tartósan nem dolgozik. Lehet még írni a figyelmességet, udvariasságot is,de ez úgy általában legyen érvényes egy férfira, ne csak velem, hanem a környezetével is legyen figyelmes. Na és persze a szex: az egyik legfontosabb elem.
Na fiúk, ha ennek meg tudtok felelni!
Sok sikert.
Én igaz pasi vagyok, de ezt megosztom veletek. Ez inkább humor, de érezhető a lényeg.
Csak legyél neki:
1. barát
2. társ
3. szeretõ
4. kisöcsi
5. bátyus
6. apa
7. tanár
8. nevelõ
9. gyóntatópap
10. lelki barát
11. szakács
12. autójavító
13. szerelõ
14. villanyszerelõ
15. sofõr
16. hordár
17. takarító
18. lakáj
19. fafaragó
20. modell
21. lakberendezési mérnök
22. szexológus
23. pszichiátriai szakorvos
A természeted is fontos. Legyél
1. kedves
2. sportos
3. okos
4. erõs
5. jólnevelt
6. határozott
7. gyengéd
8. érzékeny
9. romantikus
10. férfias
11. Móka Miki
12. vidám
13. de mégis komolyan veendõ
14. bátor
15. Micimackó
16. energikus
17. gondoskodó
18. ideákban gazdag
19. ügyes
20. szerény
21. megértõ
22. elegáns
23. egyértelmû
24. szeretetteljes
25. hidegvérû
26. szenvedélyes
27. engedékeny
28. becsületes
29. adakozó
30. gyakorlati
31. igazságos
32. bármire legyél kész érte (akár bankot rabolni is)
33. reménytelen (a szerelemtõl)
34. nyugodt
35. sármos
36. hûséges
37. álmodozó
38. karrierista
39. megbízható
40. mindenki felnézzen rád
41. legyél kész áldozatokra, és mindenek elött gazdag.
Ugyanakkor ne legyél:
a) féltékeny, de mégis aggódó
b) jöjjél ki a rokonaival, de ne tölts velük több idõt mint a nõvel
c) adj a nõnek szabadságot, de mégis mindig érdeklõdj, hol és kivel volt
d) öltözz elegánsan, de legyél kész mindig a hátadon hazacipelni a nõt térdig sárban, majd bemászni az erkélyen ha otthonfelejtette a kulcsát. Vagy elkapni és megverni a tolvajt, aki ellopta a ridiküljét, amiben olyan fontos dolgok voltak, mint a tükör és ajakrúzs.
Nem szabad elfelejtened:
1. születésnapját
2. névnapját
3. házassági évfordulót
4. az elsõ csók évfordulóját
5. menstruációját
6. a fogorvosnál foglalt idejét
7. a legjobb barátnõjének és a kedvenc nagynénijének a születésnapját.
Sajnos a fent említettek tökéletes betartása sem biztos, hogy eredményre vezet.
A nõ ugyanis belefáradhat a tökéletes férfi jelenlétébe és megszökhet az elsõ gitárossal.
És most a másik oldal:
A férfi boldoggá tétele sokkal nehezebb.
Ez azért van, mert a férfinak szüksége van:
1. szexre
2. kajára
A nök nagy része ezt a borzasztó igényességet rabszolgatartásnak érzi. Ezeknek az igényeknek a kielégítése meghaladja a nõ erejét.
Végeredmény:
Az együttélés csak akkor lehetséges, ha a férfiak végre megértik, hogy teljesen túlkapó követeléseiket korlátozniuk kell!
Az utolso hozzászolonak.
Add meg a számod !!!!
Imádlak!
Fontos:
-jó benyomás (ne hordjon ilyen gagyi, kínais cuccokat, azoktól valamiért rosszul leszek..)
-őszinteség
-humorérzék
-intelligencia
Az én igényeim:
Ne legyen:
-kapitalista
-homofób
-erőszakos
-rasszista
-szexista
-buta
-egoista
Legyen:
-kedves
-őszinte
-megértő
-intelligens
-feminista
(Igen, léteznek ilyen férfiak)
Ez csak az én véleményem. Ahány nő, annyi féle igény, hiszen nem vagyunk egyformák.
24/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!