Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hanyadik randin mondod el és hogy, ha beteg vagy?
Nekem trombózisom volt még év elején (20 évesen nagyon kellemesen tud esni), és nekem is szúrnom kellett magam egy darabig, és most is gyógyszert szedek, sőt kompressziós harisnyát kellett hordanom hónapokig, ami mondhatom, gyönyörű látványt nyújtott, főképp hogy emellett tiszta zöld-kék foltos volt a hasam a napi 2x-i szúrástól, tehát nagyon titkolni sem tudtam volna, ráadásul látványosan még mindig dagad a jobb vádlim, ami 2x akkora szokott lenni, mint a bal. Én azoknak, akikkel így találkoztam azóta, már az első randin elmondtam. Ugyan nem mondták, hogy emiatt, de sanszos, hogy volt akinek ez nem tetszett, és ezért nem lett semmi köztünk. Ez van, jobb is így, én az ilyen emberekkel nem akarok semmit kezdeni.
Szóval úgy vagyok vele, hogy inkább tudják hamarabb, mintsem titkoljam (de mondom, nem is tudtam volna nagyon...). Szerintem ne szégyelld, nem te tehetsz róla, és ezt egy normális, felnőtt ember (nem 18 év felettiekről beszélek, hanem egy agyilag, gondolkodásilag is érett emberről), meg fogja érteni és nem fogja zavarni. Egyébként meg egyszerűen csak elmondod, amikor mesélsz magadról. Csak tedd hozzá azt is, hogy nem azért meséled el, mert sajnáltatni akarod magad, hanem mert jobb ha tudja még az elején, ha netán zavarná őt, ne később derüljön ki. Hidd el tényleg jobb az elején, mint titkolni sokáig, mert ha komolyabbra fordul a dolog, és hónapokkal később derül csak ki, akkor baromi rosszul fog esni a párodnak, hogy nem bíztál meg benne, és nem árultad ezt el. :)
Ez egy olyan betegség ami nem olyan vészes párkapcsolati szempontból. Ezzel szerintem simán együtt lehet élni.
Ne szégyelld!!!
Szerintem a harmadik randin mondhatod mellékesen, hogy ekkorra érjünk haza mert be kell adnod az inzulint. Ha normális akkor érdeklődni fog és megértően azt mondja oké akkor sietünk.
Erdős Antónia is cukorbeteg. Ő pedig nagyon jó nő! Szerinted neki van szégyellnivalója?!
1. Tévhitekből készülj fel!!!!
2. Szerintem simán lesz egészséges gyereked!
3. Ld Amit előbb írtam!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!