Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen a Jó csók? És mennyire fontos az első csók? (A kiegészítésben részletesen leírtam mire gondolok) 20/F
Lehet viccesnek, gyermetegnek hangzik, látszik a kérdés, de ez most halálosan komoly. Tehát az én észrevételem ezzel kapcsolatban, hogy én tudok csókolózni, de csak azzal, akivel hasonló stílusban csináljuk. Hogy érthető legyen, hogy milyen stílusú válaszokat szeretnék, leírom, hogy én hogyan csókolózom, persze tudom, hogy helyzet függő, de maradjunk még a csábítás szakaszában, ágyjelenet nélkül: Én úgy szoktam, hogy nem igazán kapkodom el, először csak épphogy odaérintem az ajkaim, nyelvem hegyével kicsit nedvesítem a lányét, ekkor ösztönösen szétnyílnak az ajkai, egyik kezem a tarkóján, másik derék, vagy váll, fejem jobb irányba döntöm, finoman átdugom a nyelvemet, és a hegyével átnyúlok, majd fektetem az ő nyelvére, közben a fejemet mintha picit bólogatnék abban az ütemben mozgatom, ahogy az ő nyelvét masszírozom finoman az én nyelvemmel, egyre intenzívebben, de azért annyira erősen sem. Hosszától függően fordítom át a másik oldalra a fejemet, kb 45-50 másodperc után, ha még tart a csók.
Remélem ez így érthető volt, és kapok válaszokat, visszajelzéseket, tanácsokat.
Mindenkinek más a "jó csók". :)
Nekem pl ez a Te fajtád nem igazán jön be. :( Én gyegéden északaszosan szeretek csókolózni, kevés nyelvjáték, a nyelves dolog már inkább szexeléskor megy jobban
Ezért is vagyunk mind másak, és igen nem mindenkivel jó csókolózni. Akivel nem jó, az nem is hozzánk való, ha csókban megvan az összhang, akkor általában másban is. Mert ha nem jó a csók az gallyra vág mindent.
27/L
8.14-es,milyen igazat szóltál!
lehet nevetséges,de érett fejjel találtam meg azt a srácot akivel nagyon jó a csók!
és neki is jó lehet velem,mert ha együtt vagyunk,rengeteget csókolózunk,van hogy az autók győznek kerülgetni minket. Olyankor megszűnik a külvilág.
de hogy hogyan csináljuk azt nem tudom leírni
ja....és már 7 éve nagyon szeretjük egymást
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!