Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Korábban nem jött össze a nővel, de most nyitottnak tűnik? Ti mit tennétek?
Pár éve kezdeményeztem egy nőnél, akit csak látásból ismertem de nagyon szimpatikus volt, nagyon tetszett. Szóval írtam neki de csak elolvasta, semmit nem írt. Rosszul esett kicsit, de ment tovább az élet. Közben lett egy kapcsolatom, de már vége egy jó ideje. Vágytam kapcsolatra, hogy szeressek valakit és persze arra is, hogy engem szeressen.
A nővel párszor összefutottam azóta és mindig kedvesen köszön. Nem láttam rajta, hogy ellenszenves lennék neki, de nem mertem többször próbálkozni. Legutóbb amikor összetalálkoztunk nagyon sokszor nézett rám, amikor elköszönt akkor is még utoljára rám nézett és mosolygott. Egy munkatársam, aki barátom is, megjegyezte, hogy láthatóan bejövök a nőnek. Mondtam, hogy kizárt, elmeséltem neki azt a pár évvel ezelőtti dolgot. Kérdezte, hogy tavasszal volt? Mondtam igen, március elején. Mondta, hogy sok részletet nem tud, de akkor előtte szakított a nő az exével, állítólag csúnya szakítás volt mert megcsalták. A barátom testvére a nő munkatársa volt akkor, és a nő sokszor kisírt szemekkel ment reggel dolgozni.
Ezeket én nem tudtam. Most nagyon jól néz ki a nő, kedves, mosolygós, látszik, hogy jól érzi magát. Elvileg nincs senkije. Barátom szerint érdemes volna finoman próbálkoznom mert szerinte kívülről nézve a nőnek határozottan bejövök és próbál jelezni. De én meg nem merem beleélni magam, amúgy se vagyok rámenős. De nagyon vonzó még mindig számomra a nő.
Ti mit tennétek a helyemben?
A nő helyében lehet simán csak az van, hogy cikinek érzi, hogy közeledjen, ha már egyszer elutasított téged. Én így érezném...
De ha láthatóan jelez, és mások szerint is érdeklődő veled, akkor szerintem érdemes megpróbálni. Hívd el valahová:)
Én elengedném. A nem az nem és ha egyszer elutasított - jobban mondva szóra se méltatott, többé nem csinálnék magamból címeres barmot. Szerintem ez a hajó elment. Nem, nem miattad, te jól csináltad. Máshogy jött volna le, ha anno legalább veszi a fáradtságot és megmondja, hogy bocsi, de most szakítottam és nem szeretnék ismerkedni. Nagyon máshogy csapódna le.
De, ez az én véleményem. Azt csinálsz, amit akarsz. Felnőtt ember vagy.
9
Az egy jó ötlet, ha összefutsz vele és beszélgettek. Megkérdezed, hogy hogy van, mi újság? Aztán ha jól megy a beszélgetés, akkor lehet lépni is akár.
De szerintem az mindenképp bíztató, ha külső szem is azt látja, hogy nyitott rád.
A 7-esnél igen, igaz, de lehet egy olyan állapotban volt, hogy egyszerűen nem volt energiája válaszolni se... Ami persze nem szép, de...
Szerintem senki sem tart baromnak, ha bátor vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!