Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek érdemes ezt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek érdemes ezt folytatni? A lánynak is tetszhetek?

Figyelt kérdés
Benne vagyok egy társaságban, ami inkább srácokból áll, de van egy lány is. Leginkább ilyen videójátékos-kocka társaság egyébként. De ennek a lánynak van két nagyon jó barátnője, akik egy beszélgetés folyamán kerültek szóba. Tegnap írogattam ezzel a lány barátommal, és kérdeztem, hogy mi jót csinál, és mondta, hogy a Duna-parton beszélgetnek a lányokkal. Megjegyeztem, hogy szívesen megismerném őket, ő meg csak annyit írt, hogy “hát gyere” és elküldte pontosan hol vannak. Odamentem, és az egyik barátnője első látásra elképesztően szimpatikus lett. Aztán a személyiségébe szinte teljesen beleszerettem, ahogyan beszélgettünk. Hazafele ugyan arra mentünk, és nyilván így már kettesben is beszélgettünk egy csomót. Aztán a Móriczon, ahol különváltak útjaink, úgy éreztem búcsúzkodáskor megvan a pillanat hozzá, és megcsókoltam. Mikor elhúzódott a szájához kapta a kezét, és a szemembe nézve elmosolyodott, annyira szép és kedves dolog volt. :D Voltak már barátnőim, de senki nem vonzott még ennyire, mint egy mágnes kb… Ő teljesen más típus, mint az eddigi barátnőim, nem is gondoltam, hogy ez az “esetem” lehet. De este amint hazaértem, láttam, hogy megkeresett facebookon, és írt nekem. Igazából csak annyit, hogy “Hello idegen😁”, és meghagyta a kezdeményezés lehetőségét nekem, én meg éltem vele, és még akkor meg is beszéltük, hogy holnap este találkozunk kettesben. Őszintén szívem szerint már virágot vinnék neki meg ilyenek, de nem akarom túltolni a dolgot. Mi a véleményetek? Egy ilyen spontán dolog is működhet? 22F

júl. 17. 07:28
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Gondolom ez ilyen kérdésbe bújtatott dicsekvés, hogy milyen jó neked. Ha esetleg mégsem akkor az, hogy egy váratlan csók után még ő keres rád és bele is megy egy új randiva több, mint elég jel, hogy jó úton jársz. Sok sikert, addig kell ütni a vasat, amíg meleg! :)
júl. 17. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Ja, egyáltalán nem dicsekvés, én is meglepődtem a dolgon őszintén. Az előző barátnőmnél a 3-4. randin sem volt még ekkora a szimpátia, és így nyilván csók sem volt még. Ezzel a lánnyal annyira úgy érzem, hogy minden klappol, hogy nem akarom elszúrni.
júl. 17. 09:21
 3/9 anonim ***** válasza:
Írj neki, hogy jól érezted magad, jó volt dumálni, van-e kedve megint találkozni.
júl. 17. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
#3 ezen a körön már bőven túl vagyok.😄 Ő írt nekem először, de utána én kezdeményeztem a randit.
júl. 17. 09:34
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Milyen jò ilyeneket olvasni, mindig nosztalgikus hangulatba kerülök 😀 33/N
júl. 17. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Nyílvánvaló hogy tetszel neki. Hajrá és mindent bele :)
júl. 17. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 gabor49 ***** válasza:
ne rontsd el a virággal a mai fiatalok már igazan visznek virágot inkabb csokit adj neki egyebkent működhet sok sikert
júl. 18. 04:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Szerintem nincs baj a virággal, de ne első randira. Egyrészt ha x helyen találkoztok órákig csak cipeli meg nem tudja hova tenni. Ha már lesz pár randi, majd akkor.

Én jobban örülnék annak, mint a csokinak.


24L

júl. 18. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 Senior Séf ***** válasza:
Sínen vagy, nyugi. Itt már nehéz elrontani.
júl. 19. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!