Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem kellett volna megkérdeznem, hogy mi a célja velem?
Ismerkedek egy sráccal (én 26, ő 31), eddig volt 6 találkozónk 2 héten belül, mindegyik találkozó 6-7 órán keresztül tartott, és elég tartalmas volt. Voltunk bringázni, közösen edzőteremben, volt iszogatásos tali is, mikor a végén karaokeztunk is. :D Az első csók már a második talin megvolt, és végül a hatodik találkozón úgy alakult, hogy nálam aludt és le is feküdtünk. Aztán ő másnap elutazott 2 hétre haza, ugyanis ő határon túli magyar. Azóta a kommunikáció nem a legjobb, igyekszem megérteni, hogy otthon van, de azért fura mégis, hogy nem érdeklődik sokszor stb. Meg az egészet nem tudom hova tenni, hogy együtt vagyunk-e vagy sem, vagy ez pontosan mi is? Nyilván kiderül, ha hazajön, de picit zavaró, ugyanis én elkezdtem úgy hozzáállni, hogy ez egy kapcsolat már, de egyre inkább azt érzem, hogy nem.
Tegnap egy barátnőmmel elmentem koncertre, ahol sikerült picit becsiccsenteni és rákérdeztem ittasan, hogy egyébként mi a célja velem (tudom-tudom, ezt nem kellett volna :D ), és akkor valami olyasmit válaszolt, hogy "megismerni téged", ami valahol jogos és igaza is van, de nem tudom, picit azt gondoltam, hogy ennél előrébb járunk (nyilván meg kell jobban ismerni egymást, de nekem pl a szex már többet szokott jelenteni). Most így utólag józanul, elég kellemetlenül érzem magam, hogy erre rákérdeztem, csak kibukott belőlem a kérdés. Nem akartam túl sok sem lenni vagy ilyesmi.. aztán azóta egyébként én sem írtam, ő sem. Pedig én mindig írok neki reggelente ébredés után, és most picit vártam volna, hogy ő írjon. De talán ideje visszább lépni kettőt ebben az egészben... úgy érzem, nagyon előre szaladtam és még egyáltalán nem tart ott ez a dolog, ahol én eddig gondoltam.
Egy kis update: pénteken és tegnap együtt voltunk. Pénteken azért voltak elég nyers megjegyzései, amik rosszul estek, el is sírtam magam. Tegnap még adtunk egy esélyt a dolgoknak, de sajnos bennem nagyon sok tüske halmozódott fel. Egyébként felhoztam azt a kérdést is neki, amit eredetileg is gyakorira írtam ki neki. Vagyis annyit mondtam neki, hogy picit más jellegű válaszra számítottam, erre ő valami olyasmit mondott, hogy nem akar hitegetni, vagy azt szerettem volna hallani, hogy én vagyok élete szerelme? Mert hogy ilyet nem mond.
Igaza van, hitegetni nem kell, viszont ezen kívül is mondott pár ilyen nyers dolgot. Nem megbántani akart vagy ilyesmi, hanem egyszerűen nyers és őszinte.
Igazából mar péntekre en is elengedtem a dolgot. De szombaton még találkoztunk, viszont a nap végére megint elromlott a hangulat köztünk és tegnap este végül lezártuk az egészet. Jobb is így. Nem adott nekem semmit. Csak elvett és lehangolt.





Sajnálom kérdező, én végig bíztattalak, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége.
Valószínűleg akkor nem ő volt a megfelelő ember számodra. Azért ne menjen el a kedved, majd lesz más idővel. Kitartást. ;(
Köszönöm 62-es, igazán jól esik, hogy ezt írod 😊
Barátnők is ezt mondták már az elmúlt 1-2 héten, hogy nem illünk össze. Erre rajottem én is. Én egy romantikus típus vagyok, a srác pedig nem.















Kedves kérdező, egész életemben azt vallottam, hogy nem filózni, agyalni, nem kell senkit megfejteni akarni. Egyszerű, vagy visz magával az egész első perctől hangulatilag, lelkileg stb, vagy nem. Ha jem, akkor soha nem lesz belőle semmi, max egy-két középrossz dugás.
Ha igen, akkor meg felborul a világ és azt beszed észre, hogy eltelt 5-6 év, vagyis nem veszed észre, hogy eltelt.
Ennyi.
Minden más meg csak tüskéket ad és gyomorideget.
Üdv Vénróka
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!