Szingli lányok! Nektek miért nehéz az ismerkedés? (ha nehéz)

10: Nem szép nőként azt nagyon rázós terepnek érzem. Egy szép nő sokkal erősebb és egyértelműbb jeleket kap, hogy nyitottak rá. Onnantól neki már "csak" azt kellene tudnia felmérni, hogy az adott férfi vajon hogyan viszonyulhat a női kezdeményezéshez; normálisan vagy olcsó lotyónak, antinőnek stb. tekinti miatta. Ez sem egyszerű, mert honnan lehetne tudni...? Még egy régebben megismert emberről sem feltétlenül tudhatod, ha nem olyan nagyon közeli a viszonyotok, hogy kiderülhessen, konkrétan erről hogyan gondolkodik. De én már a jeleknél elég nagy bajban vagyok, mert erőseket, egyértelműeket nem kapok, úgyhogy agyalhatok, hogy amik alapvetően semlegesnek tűnnek, azok mögött esetleg lehet-e véletlenül valami több, még ha erre nagyon kicsi is az esély. Ilyeneket értek ez alatt, hogy pl. amikor köszön, azt mosollyal teszi - vannak emberek, akik alapból így csinálják mindenkivel vagy csak jó napjuk van stb. Vagy volt, aki picit az egyik szemöldökét is felhúzta ilyenkor - házas, és mint kiderült, simán csak ilyen "csibész" stílus, nem a tetszés és nyitottság jele ez nála. Szóval így nehéz...

Férfiaknak sem könnyű, ezt sosem állítanám, csak annyit látok különbségként, hogy tőlük elfogadott, sőt, kifejezetten elvárt a kezdeményezés. Nekik tehát csak a jeleket kell helyesen felismerni - ismétlem, ez sem egyszerű. De legalább az a plusz tényező nincs, ami nekünk, nőknek, amit fent említettem.

Nekem nem nehéz az ismerkedés.

19/L

27 évig szingli voltam, terápián mutattak rá, hogy kb. Úgy tekintek erre, mintha egy beosztottat keresnék életem vágyainak valóra váltásához...

De sok dolog nem megy egyedül... nem lehet egyedül biztonságos anyagi háttér, mert Magyarországon az emberek 80%-a nem tud ennyit keresni egyedül. Anya nem lehetek egyedül. Feleség, nem lehetek egyedül. Persze, fontos hogy jól érezd magad valakivel, de nincs értelme időt pazarolni bele, ha közben meg semmilyen vágyad nem teljesül, ami nem csak vágy, hanem életcél.

A mostani párommal belementem abba, hogy nem gondolom túl, mert már nagyon szerettem volna kapcsolatot. Ő vette el a szüzességem és ez a legnagyobb előnye ennek a kapcsolatnak hogy baromi jók vagyunk az ágyban...

De egyetlen egyszer se hozta szóba, hogy ő élettársat akar-e, se összeköltözés, se szülőknek bemutatás, semmi. Az összes haverja ismer, mert ez a "nem komoly" pasiknál is egyfajta státuszszimbólum, hogy elmondhatja, van barátnője. Szeretem, de látom, hogy 9 hónap után semmi olyan dolgot nem kapok tőle, amire egy felnőtt kapcsolatban szükség lenne. És amíg szingli voltam, nem tudtam, hogy egy nem ideális kapcsolatban ezek baromira nincsenek meg, pl: közős jövőkép.

Most az az opció van, h szakítok, megint tök egyedül leszek, mert introvertált vagyok, barátaim már mind a saját kapcsolatukban, tőlem teljesen független boldogan élnek, mondhatni senki sincs már hozzám közel, hát nem tudom hogy lehetne organikusan ismerkedni így.

Tudom, vannak nők, akiknek párkapcsolatban is van elég barátnőjük. Hát, nekem ez nem jött össze, nagyon felszínesnek látom a legtöbb embert, kapcsolatot. Sok pasiban neten is ez taszított. A páromat nem tartom felszínesnek, csak látom rajta, hogy ha nem beszél semmi fontosról, akkor is nem is áll készen feladni a függetlenségét.

Szóval en most azon a pengeélen tancolok, hogy megint legyek egyedül, vagy legalabb van valaki, meg szex az életemben. Mert amúgy minden más is baromi egyszerű vele, tök bekés, mintha 17 évesek lennénk, de annyira nem ezt akarom érezni 27 évesen, még akkor sem, ha ez az első kapcsolatom.

Pont 17 évesen volt egy viszonzatlan szerelmem, na abban beértem volna ezzel a szinttel, mert annak ott meglett volna a helye és lazasága, de felnőttként miért akarna egy nő tèt nélkül lazán ellenni és ennyi?

És ez a legnagyobb baj, hogy egy csomó, fiatal, 25-35 éves karierrépítő, tényleg mindenre is ráérő pasi így gondolkodik. Azzal meg nem foglalkoznak, hogy a nőnek 25-35 közőtt olyan társ kéne, akivel házasság meg gyerek lehet. Nagyon-nagyon eltér az érettségi és igényszint, én ezt látom.

Akinek mázlija van (mondjuk minden kolléganőm), jó őnismerettel kifogta az Isten lábát magának és mindnek lett házastársa, gyereke 30 éves korára, mind diplomásak vagyunk. Ez az eltávolodott baràtnőimre is igaz.