Ha nem járok a munkahelyen és a lakáson kívül sehova, hogy tudnék ismerkedni? Társkeresőt nem szeretnek, de másra nyitott vagyok.

Nem csak kávézó van meg buli. De éppenséggel ezek is lehetnek lehetőségek.

Jobb hely ismerkedésre az olyan, ahol magától értetődőbb, hogy megszólítjátok egymást. Pl csoportos edzések, ténc, tanfolyam, stb... tehát ahol alapvetően egyközösséget alkotsz egy csapat új emberrel. Sőt, rengeteg ilyen helyen van próbanap is, ahol még fizetned se kell. Elmész, azt megnézed van-e szimpi kan 😃 ennyi

Odamennek hozzád, ha azt mutatod, hogy oda lehet menni.

Nem az első fog odamenni, meg lehet nem is a második, meg lehet nem is mindig az, akire rámosolyogsz, de sokaknak működött a módszer.

Fel kell nézni a telefonból, itt kezdődik.

"Persze, ez volna a logikus. De felmegy egy átlag lány, kap egy rakat kedvelést, egó megy fel az egekbe és máris csak a top pasi kell.

Ez a forgatókönyv a nőknél 99%-ban."

Elmondom neked, semmit nem jelent, hogy egy rakat ronda lúzer megbaszna. Koszosnak érzed magad tőle. Nem repíti fel az egot sehova.

Ha top pasik mondanák, az igen, az számítana. De mikor éhező ember a penészes kenyérre lakomaként tekint, nem jelenti azt, hogy az a kaja finom.

Az örök kérdés, hogy "hol ismerkedjek"?

A válasz mindig ugyanaz: társasági életet kell élni, és azokon az embereken keresztül, akik a baráti körödbe tartoznak. Ezt sajnos tapasztalatom szerint nem lehet megúszni. Először meg kell tanulni lazább - baráti, haveri - kapcsolatokat kialakítani, fejleszteni a szociális készségeket annyira, hogy be tudj illeszkedni számodra szimpatikus emberek közösségébe. Ha ez megy, akkor lehet elkezdeni gondolkodni párkapcsolatban.

Ha ugyanis még barátságaid sincsenek, akkor hogyan élhetnél egy harmonikus párkapcsolatban, ami egy barátsághoz képest sokkal-sokkal több alkalmazkodást igényel? Mit csináltok ha közös programról van szó? Tapasztalatom szerint kellenek az új ingerek, hogy találkozhassatok más emberekkel a párodon kívül, legyen az bowling, egy baráti nyaralás, egy kerti sütögetés vagy társasozás, stb. Társasozás pl kiváló móka, de ketten elég uncsi.

Ha pedig belekerülsz új közösségbe, akkor kinyílik a világ. Nem feltétlenül azonnal, és nem feltétlenül a tagok közül találsz valakit. De lehet a tagok közül valakinek egy unokabátyja, akárkije, aki egyszer egy a közösséghez tartozó eseményen megjelenik és elindulhat valami.

Bár nem teljesen sikersztorik, de van saját példám. Sok éven át azt csináltam, amit most te. Meló, néha gimis baráti társasággal találkozás, aztán kész. Rájöttem ez így nem lesz jó, elmegyek akkor egyedül mindenfelé, ami érdekel, majd ott ismerkedek. Na ez nem jött össze, mert bár jópofa programokon vettem részt, de ahhoz nem voltam elég bátor, hogy random idegenekhez odamenjek, szóval csak magamban élveztem egy koncertet vagy éppen egy előadást.

Gondolkodtam, hogy akkor mit csináljak, mi érdekel? Egyetemen versenytáncoltam, általános iskolám pedig zenesuli volt, jártam kórusba is, mert ugye kötelező volt, a zene szeretete megmaradt.

Legyen akkor ez: keressünk táncpartnert, meg keressünk itt egy kórust. Kórust nem volt nehéz találni, nade táncpartnert? Akivel nem kell elölről kezdeni, de nem is akar már versenyezni, mert ahhoz a tempóhoz már nem volt kedvem. Megemlítettem édesanyámnak, mondta neki van egy fiatal kolléganője aki hasonlóan van. Találkozzunk, aztán hátha vagyunk annyira szimpik, hogy tudunk együtt táncolni.

Szerencsére igen volt a válasz, 6 éve a táncpartnerem, és járunk egy olyan tánccsoportba, ami emberileg, a próbatermen kívül is összekovácsolódott. Na itt az egyik táncostársnak az unokahúgával pl volt egy rövid életű, de annál szenvedélyesebb kis viszonyom, mert jött hozzá látogatóba és pont összefutottunk, aztán meg már direkt találkoztunk párszor.

Aztán kórus, ott az egyik kórustárs mondta, hogy majd jól bemutatja a lányát nekem - nem kértem, magától - mert én milyen jófej vagyok, és a lányára is ráférne egy normális partner. Mondom persze, hívja el a legközelebbi kórusbuliba, aztán lesz ami lesz. Nem lett semmi csak egy jó beszélgetés, mert nem volt meg részéről a "kémia" ezt éreztem, de ez is plusz egy lehetőség volt. Aztán nemrég meg jött egy lány a kórusba, akivel randizgatunk azóta. Az más kérdés, hogy szerintem nem nagyon haladunk sehová, és valószínűleg marad a kórustársi viszony, nade hopp, még egy lehetőség.

De ha ezt leszámítjuk, akkor is lett plusz 8-10 ember az életemben a táncoscsapat képében, akinek legalább a felét bármikor felhívhatom, ha segítségre van szükségem. Mentünk már betonozni, garázst építeni, kerítést áthelyezni, derítő tartályt betemetni, műhelyben ablakokat cserélni egymáshoz. De nem csak munka: voltunk lőtéren, közös tengerparti nyaraláson, közelebbi helyszíneken hosszúhétvégéken, rendszeresen szervezünk társas partikat, stb.

Kell egy "szociális háló" az ember köré. Ha nem is óriási, de jó, ha van néha kihez szólni. Ezért viszont tenni kell, és eleinte talán nehéz, de többszörösen kifizetődik.

A való élet nem egy romantikus film.

Ha le is szólítanak a boltban vagy a kávézóban egy egy nőt, ahhoz azért kell egy olyan kisugárzás a nő részérlől.

Én viszont feloldhatatlan ellentmondást látok abban, hogy egy magányos, saját bevallása szerint sehová nem járó személy vagy, aki ódzkodik a társkeresőktől, kluboktól, és valszeg nincs vagy kevés barátja van.

Téged nem fognak leszólítani.

Ez nem baj, van ilyen férfiban is, de a te esélyed vagy a társkereső app vagy valami hasonló esemény, de ugye ezeket elutasítod.

Magányra ítéled magad.