Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiaktól kérdezem, hónapokon keresztül, napi szinten lehet egy nőt “hajtani” csak szexkapcsolat céljából? Többi bővebben.
Lassan fél éve megy a se veled, se nélküled történet, kezdem megszokni … persze ez csak vicc.
Már a legelején mondtam, nem akarok szexre épülő kapcsolatot, nekem az nem megy. Voltak egyértelmű megnyilvánulásai, amiből erre következtettem, persze tagadta. Gondoltam, próbáljuk azért meg.
Aztán én hónapokig nem voltam itthon, ő végig flörtölte a nyarat, el is mondta, hogy a haverjával nőket szólítanak le😵💫 Csajokat meg lájkolta fb-on folyamatosan, meg engem is akart, napi szinten beszéltünk. Nyilván kötődés is kialakult, de nagyon mások vagyunk, máshogy élünk. Nekem céljaim vannak, ő folyamatosan panaszkodik, hogy sz.r az élet …
Volt pár randink azóta, de sok a veszekedés, mert én totál bizonytalannak érzem az egészet és sajnos nálam így jön ki, emiatt persze én vagyok a hibás …
családjáról szinte sosem beszél, pedig otthon van szinte mindig és erős a kapocs is; barátai bár tudnak rólam, de nem vesznek komolyan, amolyan trófeaként tekint rám, lehet mondani, “megvolt”; mindig csak magához hív, hogy aludjak ott, semmi más ötlet.
Emellett kijelentette, ő szívből szeret és teljesen biztos ebben 😵💫😵💫😵💫
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#3
Pedig nem vagyok az 🤣

#2
De lehet akkorát hazudni, hogy szívből szeret?
#5
Igen, szemét dolog, mert én nem akarom ezt.
Senkit nem ítélek el, de nekem nem pálya az ilyen, főleg, hogy az elején jeleztem egyértelműen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Utolsó, dehogy hagyom.
Kétszer voltam nála, egyszer konkrétan semmi nem történt.
Második alkalommal bár jó volt vele, de mérlegeltem és léptem.
Valószínűleg belehalnék a történetbe, hogy csak szexre kellek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Pedig mondani bármit lehet...
Ha a tettei nem azt támasztják alá,hogy odavan érted,akkor felejtős a dolog.Márpedig a leírtak pont egy laza kapcsolatra utalnak,amit te is érzel.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!