Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy "idealista filozófus" vagyok, akinek senki se elég jó?
Legalábbis ezt mondták nekem, és hát igaz, hogy sokszor túlgondolom a dolgokat, vagy éppen ábrándokat kergetek, de azért bízom benne, hogy egyszer megtalálom azt a lányt,akivel komoly kapcsolatot is el tudok képzelni.
Számát se tudom, hány lánnyal ismerkedtem már, külsőre többségnek bejövök, normálisan tudunk beszélgetni, de valahogy egy idő után alábbhagy bennem az érdeklődés. Mert olyan partnert keresek, akivel nem csak úgy elvagyunk, hanem tényleg fizikai,szellemi és lelki síkon is összhangban vagyunk. Valakivel egy találkozás után azt érzem,hogy kedves,de nem vált ki belőlem semmit, valakivel a szexig is eljutunk,de aztán valahogy ellaposodik a dolog. Persze az is előfordul, hogy engem hagynak faképnél, mert hogy túl lassan haladunk,és megunják,hogy nem mennek olyan gyorsan a dolgok. Nekem viszont idő kell,h kialakuljon valami komolyabb érzés, és persze nem feltétlen alakul ki, de ha valakivel azt érzem,h komolyat nem tudnék,akkor rögtön megmondom neki,mert nekem komoly kapcsolat a célom, de odáig mégse jutok el soha.
Ezért egyrészt visszajelzések alapján,másrészt bennem is felmerült, hogy az én fejemben van a hiba, lehet,hogy valami nem létező ideát keresek,amit soha nem fogok megtalálni, ugyanakkor mások meg azt mondják, hogy valószínűleg az eddigi lányok tényleg nem illettek hozzám, és hogy tök jó, hogy tényleg olyat keresek,akivel nem csak úgy elvagyunk, hanem minden téren egy nagyon erős összhangot érzek. Mert ha ezt nem érzem, akkor felesleges egymás idejét rabolni.
#7, Köszönöm a részletes választ! Bármelyik lehetőség lehetséges, tudat alatt akár mindegyik jelen lehet egyszerre.
Ez egy nagyon érdekes kérdés, hogy vajon létezik e olyan, hogy "majdnem tökéletes". Mondjuk elméleti példa, hogy fogunk egy poharat és megtöltjük a kedvenc italunkkal, legyen az mondjuk grapefruitlé, majd pedig hozzáteszünk egy cseppnyi mosogatólevet, azt már nem fogjuk meginni. Szóval ha valaki mondjuk minden téren nagyon passzol,de akár csak egy apró kis dologban nagyon eltér,azzal nem fog működni.
Viszont az előző példánál maradva, "majdnem tökéletest" lehet úgy is értelmezni, hogy mondjuk a grapefruit lé helyett csak sima narancslevet iszok, ami nem a kedvenc, nem ízlik annyira, de azért megiszom,mert az is finom. Szóval itt a "narancslé" valami olyasmi kapcsolat lehet, ahol van egy bizonyos összhang, de nincs meg az a nagyon erős + érzés. Lehetséges, hogy ezt kellene megtalálni, mert ennél nem is lehet jobbat. Hisz a grapefruitlének is elmúlhat egy idő után a varázsa, sok-sok pohár után lehet pont olyan lenne az is, mintha narancslét innék.
Na most aztán ez jó kis rostban és vitaminban gazdag komment lett. :D
Sok sikert neked is, illetve a vizsgákhoz is! Ismerős érzés, egyetem alatt én is rendszerint minden létező tevékenységet izgalmasabbnak találtam, mint hogy a vizsgákra kelljen koncentrálni.
#9, Ebben lehet valami, bár az én elvárásaim azért is nehezen teljesíthetőek, mert nem olyan könnyen megfoghatóak. Mivel nincs olyan bevásárlólista szerű konkrétum,hogy: kék szeme legyen,vagy modell alkata,meg kertes háza és 3 diplomája stb., hanem inkább valamilyen érzést keresek, valamilyen benyomást, a konkrétumok helyett inkább az intuíciómra szoktam hallgatni,megérzésekre, fizikailag se feltétlen a legszebb lány kezd vonzani, illetve talán a legfontosabb első körben, hogy szellemileg mennyire jó partner, mennyire lehet vele filozofálgatni, aztán pedig, hogy lelkileg is tudunk e kapcsolódni.
Hát azokat irigylem amúgy,akik magát az ismerkedést élvezik. Mert hát finom szólva nem tartozom közéjük. Persze, van benne egy izgalmi faktor,de sok-sok randi után már inkább kiég ebben az ember. Néha akadnak randik,amikor kifejezetten jól érzem magam, mert mondjuk nagyon jól el tudunk beszélgetni,de ettől még nem lesz folytatása,mert a vonzalom mondjuk nincs meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!