Ti, hogyan oldanátok meg az alkalmazkodás kérdését?

Ha tényleg ennyire kisarkított a szituáció, akkor le kell ülni, és komolyan át kell beszélni ezt a kérdéskört. Nincs rá konkrét szabály, hogy mit hogyan kell(ene) csinálni, és bizony sok múlik azon, hogy ki mennyire kompromisszumkész. És sajnos gyakori, hogy egyszerűen a dominánsabb fél akrata érvényesül, függetlenül attól, hogy lenne-e objektíven jobb megoldás.

Ami engem illet, soha nem tartottam többnek a munkát az érzelmeknél. Én az az ember vagyok, aki a szerelemért gondolkodás nélkül feladna egy munkát. Alapvető hozzáállásom, hogy munkám még lehet másik. De a barátnőm nem egy tárgy, ami pótolható. Igen, barátnőm is lehetne más, de az nem ugyanaz lenne, akit szeretek, és akihez kötődök. Ha tényleg kisarkítjuk a dolgokat, és mondjuk választanom kell, hogy egy tökéletes munkahely, amilyen soha többé nem lesz még egy, vagy egy tökéletes kapcsolat, amilyen soha többé nem lesz még egy, vacillálás nélkül utóbbit választanám.

De a gyakorlatban általában nem ennyire kisarkított a helyzet, viszont cserébe nem is csak ez a két szempont van, amit figyelembe kell venni. Ott van mondjuk a család, barátok, vagy ha nagyobb távolságokban gondolkozunk, a haza, és a nyelv kérdése. Én például nem költöznék olyan helyre, ahonnan a rokonaimhoz ne tudnék szükség esetén egy napon belül eljutni. Nem szívesen költöznék olyan helyre, ahol ne a magyar lenne a fő nyelv. Bár általában ezek nem szoktak problémát okozni, mivel én eleve olyannal igyekszek összejönni, akinek hasonlóak a céljai és elképzelései, mint nekem, és igyekszem megismerni a kiszemelt elképzeléseit még azelőtt, hogy a kapcsolat komolyra fordulna.

"De pont hogy ezeket a legjobb megoldásokat keressük úgy, hogy ki zárjuk a legrosszabb szituációkat és már csak azokkal foglalkozunk amik potenciálisan jó megoldásként vannak jelen."

De normális embernek a legrosszabb helyzet alapból nem merül fel.

Ha azt mondom, most éhes vagyok, mit egyek? Akkor az életszerű, tehát a hasznos válasz az, hogy megeszem a maradék levest, csinálok szendvicset, vagy megnézem, lehet-e még valahonnan kaját rendelni.

Az nem opció, tehát kizárni sem kell, hogy lemegyek nyíllal levadászok egy pincsit, akit épp most sétáltat a gazdija, és megfőzöm pörköltnek.

Olyan eshetőséget akarsz kizárni, amire baromi kicsi az esély.

"Ha el kezdünk bele menni a részletekbe mint amilyen a valóság is, akkor csak egy válasz létezik:

Úgy kell dönteni, amit az adott szituáció, enged és a legjobbat kell kihozni belőle."

Igen. Pont ez a lényeg. Az élet nem úgy működik, hogy van egy sablonunk, és az minden élethelyzetre ráhúzható. A konkrét döntést mindig a konkrét tények ismeretében kell meghozni. Ez olyan, mint ha azt kérdezném, hogy milyen ruhát vegyek fel, ha kimegyek az utcára? Ez nyilván függ attól, hogy milyen az idő odakint. Nem lehet azt mondani, hogy ezt meg azt vedd fel, mert ami 40 fokban és napsütésben jó választás, az nem lesz az -20 fokban, és hófúvásban. Ugyanez igaz a párkapcsolati dolgokra is. Alapelveket, irányelveket fel lehet álíltani, de konkrét, univerzális megoldást nem. Esetleg úgy, hogy részletesen kitérünk minden eshetőségre, és pontról pontra végigvesszük a gyakorlatban elképzelhető többezer eset permutációját. Csak nem vagyok benne biztos, hogy van értelme kézikönyvet írni, amiben az én helyzetem, a barátnőm helyzete, és a barátnőm hozzáállása minden lehetséges permutációjára külön forgatókönyvet írok le. Sokkal praktikusabb inkább egy ésszerű elvrendszer mentén élni. Sem merev és kisarkított elvek nem szükségesek, sem minden elemi esetre kidolgozott lexikon, hanem egyszerűen: ésszel kell élni, és tudni kell alkalmazkodni az éppen aktuális kihívásokhoz. Valahol ez is az élet lényege.

"Muszáj valami objektív keret rendszert legalább megpróbálni fel állítani"

Dehogy muszáj. Attól, hogy te kényszeresen egy egyváltozós képletnek akarod beállítani az élete, az attól még nem muszáj. A tapasztalat meg azt mutatja, hogy azok lesznek boldogok, akik képesek adaptívan dönteni, és nem azok, akik merev elveket követnek.

"Mert nagyon könnyen egy ilyen szituációban a felek rosszul járhatnak, az egyik elbukja az idejét mert olyan emberrel van akivel nem lett hosszútávú kapcsolata, a másik is el bukja az idejét de még a jó karrier lehetőséget is."

Tetszik vagy sem, de az élet ilyen. Nincs tuti recept, és mindig van kockázat. Vagy megpróbálhatsz kockázat nélkül élni... egy unalmas, befásult, boldogtalan, és magányos életet.

Nem olvastam a többi választ.

ÉN, ezt tenném.: Vagy a 2 település közé, félútra költöznénk, ha így mind a ketten tudunk járni dolgozni, vagy ha ez nem megy, akkor az alapján döntenék, hogy ki keres jobban és kinek versenyképesebb a papírja. Mert ha én 300-at keresek, ő 600-at, akkor egyértelmű, hogy én mondok fel.

"a felmerülő helyzetekre jobb előre felkészülni és nem húzni a másik idejét és gyorsan tisztába tenni a dolgokat"

Azért na... Elég kevés olyan szituációt tudnék elképzelni, ahol azonnal, a perc törtrésze alatt kellene dönteni, és nem lehetne átgondolni. Az átgondoláshoz meg nem kellenek hónapok vagy évek, hanem elég pár nap. A példádban egy egy éves kapcsolatról van szó. Eleve lehetne (lehetett volna) gondolkozni ezeken egy teljes éven át, de most sem tart senki pisztolyt a fejetekhez, hogy márpedig holnap reggelre kötelező döntést hozni.

Nincs azzal baj, ha az ember elgondolkodik különböző élethelyzeteken, de túlgondolni sem kell ennek a jelentőségét. Az ember legyen tisztában az értékrendjével és az elképzeléseivel, de nem kell minden egyes elképzelhető élethelyzetre külön forgatókönyvet eljátszani. Felületes sablonok alapján élni meg főleg nem szabad(na).

"Ez számomra csak azért fontos mert nekem nem ilyen szituációban de húzták már az időmet, nem esett jól, ezért igyekszem a döntés hozása folyamatát gyorsítani."

Csakhogy nem előre kell, valószerűtlen gondolatkísérletek alapján felgyorsítani ezt a döntést, hanem akkor, amikor aktuális.

Tudod, ez olyan kérdés, hogy ha beteg leszek, akkor hashajtót, vagy széntablettát vegyek be? Nyilván ez attól függ, hogy szorulásom van, vagy hasmenésem. Nincs előre ráhúzható tuti módszer. De nem is kell rajta napokig vacillálnom, hogy "hmm, vajon ha úgy megy a hasam, hogy csíkot húzok magam után, akkor vajon a hashajtó jó megoldás lehet?" Másodpercek alatt felméri az ember, hogy mi a helyzet, és az alapján cselekszik. Ugyanez a helyzet egy párkapcsolatban is. Csak legfeljebb nem másodpercek alatt döntesz, hanem mondjuk egy nagyon cifra helyzet esetén pár nap alatt. Ha neked ez az "időveszteség" nem ér meg annyit, hogy helyes döntést hozzál, akkor lehet, hogy neked nem is való párkapcsolat. Abban ugyanis majdnem mindig lesz olyan helyzet, amin majd gondolkoznod kell valamin.

Egyébként meg úgy tűnik, te erősen kevered a döntésképesség, és a dönteni akarás fogalmát. De mondjuk ha a kapcsolat elején a felek tisztázzák, hogy mit szeretnének, akkor nagyon sok ilyen probléma fel sem merül...