Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális hogy két randi után nem érzek vonzalmat a férfi iránt? Érdemes folytatni?
Az illető teljesen normális, ő már kimutat érzelmeket és a jelek szerint bejövök neki, én viszont nem érzek semmit iránta egyelőre, annak ellenére hogy élvezem a társaságát.
Valakinek valami tapasztalat ilyen helyzetben?
Nem tudom folytassam-e így, kialakulhat-e később a dolog, vagy engedjem el?
Tapasztalatból mondom, hogy NE!
Voltam ilyenben. Nagyszerű ember, kulturált, okos, jó vele tölteni az időt, előzékeny, figyelmes, tetszem neki, belém szeret.
Én elkövettem a hibát, hozzá is mentem. 6 évem ment rá, mire ki tudtam kecmeregni a dologból, mindketten sérültünk benne.
Azóta úgy vagyok, hogy csak akkor megyek bele kapcsolatba, ha vonzódom én is, alapszabály.
Volt már érintés, ölelés, csók esetleg?
Most (vagyis megint 😒) így vagyok én is, bár fura... Köztünk a fentiek már voltak, mindkét találkozásunk kb. 5 órásra nyúlt, és ez alatt olyan hullámzó volt. Volt, hogy "semmit" nem éreztem, volt, hogy azért jólesett, és most nem tudom. Amikor utoljára éreztem, hogy megvan a vonzalom, akkor elég volt egy kézfogás is vagy egy másik férfival egy kollégai ölelés névnapi köszöntéskor, de ezen példákkor még sokkal fiatalabb voltam, és most azon gondolkozom, hogy lehet, azért nincs már az az erős hatás, mert eltelt 10 év, más lehet már a hormonháztartásom, nem tombolnak úgy a hormonjaim, szóval talán hiába is várom azt az érzést... 🤔
4: Nem biztos hogy hiába várod. Talán már te is tapasztaltál épp eleget, hogy nincsenek illúzióid, nem nézel már úgy senkire.
Lehet, hogy nem olyannal találkozol, aki amúgy őszintén érdekel, hanem kicsit már így "elengedted" ezt az egészet. Nem tudom mennyi idős vagy, de hidd el nem is számít. Ismerek személyesen párokat, akik 30/40-es éveik után találkoztak, és odavannak egymásért. Nekem pl ez óriási motiváció, hogy olyanokra nézek, akik jó példák, és kimozdítanak a szomorúságból, a lemondásból. Nyilván én sem a mesebeli szerelmet várom, de azt igen, kölcsönösen meg legyen köztünk a vonzalom, és annak az öröme, hogy milyen jó hogy egymásra találtunk.
De én is tudom, hogy a magányt megélni nagyon nehéz.
Normális.
És a korrekt döntés ilyenkor, hogy megszakítod vele a kapcsolatot.
Neked csak egy haver lenne, akivel eljársz valahova, neki meg hiába mondanád, hogy nem lesz több, reménykedne amíg lát.
Nekem is sokszor előfordult, hogy a randik jók voltak, a nő kedves, szimpatikus, de az hiányzott, hogy ebből komoly legyen. Ilyenkor nem jó húzni senki idejét.
ps: nyilván van amikor csak a 10. randin jönnek meg az érzelmek, de 99.99999%-ban aki nem dobogtat meg már az első 1-2 találkozásnál, az nem fog a 10.-re sem. Arra meg kár építeni, hogy sok-sok ismeretség után valami mégis megundul
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!