Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
El kéne engednem ezt az egészet már most inkább, vagy adjak egy esélyt neki?
Van egy srác, akivel régebb óta ismerjük egymást látásból, de sosem beszélgettünk. Pár hete egy véletlen folyamán elkezdtünk beszélgetni, én pedig belementem egy taliba ilyen miért ne alapon, mert habár vonzónak tartottam, úgy voltam vele, hogy úgy kifejezetten nem olyan srác akikkel randizni szoktam (se külsőre, stílusra, személyiségre), meg amúgyis biztos különbözőek vagyunk, úgy sem lesz belőle semmi. Na hát, ebből az lett, hogy már az első talin órákon át beszélgettünk, és kiderült, hogy hasonlóbbak vagyunk, mint azt gondoltuk, az életről és hasonló dolgokról szinte ugyanúgy gondolkodunk. Elkezdtünk szinte minden este találkozni, persze történt csók (ami szintén nagyon jó), kézfogások, stb. Elkezdtem megkedvelni, viszont úgy érzem rajta, hogy ő már talán ennél többet is érez, és belemenne úgymond komolyabban ebbe az egészbe. Viszont, én a legutolsó kapcsolatom óta (ami egy mérgező, bántalmazó kapcsolat volt) nagyon nehezen érzek és kötődök. Nehezen szedtem akkor össze magam, de amikor sikerült, felépítettem annyira az életem, hogy ezzel együtt sikerült egy falat is építenem tudat alatt magam közé. Ezt mondtam egyébként neki is, hogy én ilyen szempontból nehéz eset vagyok, nehéz hozzám közel férkőzni és sok munka, de elmondása szerint megfogtam annyira, hogy megérje ez neki. Kettős érzések vannak bennem, egyrészt kedvelem őt és talán már most hiányozna ha nem beszélnénk, találkoznánk. Másrészt viszont, az, hogy kedvelem, tudom, hogy még nem szerelem. És félek attól, hogy mivan, ha annyira felépítettem ezt a falat magam köré, hogy nem fogok tudni belé szeretni (vagy másba)? Kicsit kicseszésnek érezném vele szemben ha ez történne, nem akarom bántani, de feltétlen a félelmeim miatt kihátrálni ebből az egészből sem szeretnék. De érzem magamon, hogy az, hogy kötődjek valakihez, nagyon megijeszt. Pl a héten is sétálni voltunk, megfogta a kezem, és habár jól esett, mégis olyan szinten beparáztam, hogy ez már ilyen "komoly", hogy az hihetetlen. Az lenne a tisztességes, ha még most kilépnék ebből, vagy adjak neki egy esélyt, vállalva azt, hogy vagy bele szeretek tényleg, vagy egy pár hónap után csak megbántom?
Köszönöm aki végig olvasta :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ha unalmas, akkor miért foglalkozol vele?
Azért, mert lekoti a figyelmed, tehát nem unatkozol tőle.
Puszi: 18/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Amióta megismerkedtetek minden nap találkoztok? Pl most hétvégén is együtt voltatok?
Milyen programokat csináltok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!