Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tapasztaltatok már olyat, hogy a másik fél így viselkedett randi után?
Na szóval a történet az alábbi.
Én 25F vagyok, és nemrégiben randiztam egy lánnyal (ő 18 éves, de már elsőéves egyetemista). Nem mondom, hogy nagyon mélyen ismertük volna egymást, amikor randiztunk, de azért párszor már beszélgettünk előtte. A randin egy kicsit nehezen oldódott, de aztán belejöttünk. Hagyta, hogy megérintsem, és megfogjam a kezét (ezt kétszer is, kis időkülönbséggel). Majdnem csók is volt, azt végül nem akarta, de úgy voltam vele, hogy oké, ez még csak az első randi, még minden lehet. Ettől függetlenül tök kedvesen és nyitottan viselkedett, a végén beszéltünk a második randiról, meg arról, hogy addig beszélgetni fogunk messengeren.
Másnap írok neki. Megjelenik a "láttam" jel, de nem válaszol. Egy nappal később megint írok neki, és akkor kb. 2 mondatot hajlandó visszaírni, hogy nem akar velem találkozni többet. Még beszélgetni sem nagyon volt hajlandó.
Nekem ez a történet azért borzasztó fura, mert a randin még semmi utalást nem tett arra, hogy itt valami probléma lenne. Nyilván más lett volna a helyzet, ha már a randi végén közli, hogy ő ezt nem szeretné folytatni. Vagy ha nincs összebújás, kézfogás, flörtölés. Akkor tudtam volna, hogy ez valószínűleg nem fog folytatódni. De ilyen előzményekkel biztos voltam legalább abban, hogy lesz második randi.
Most az a két lehetőség van, hogy hazudott (azt mondta, hogy még találkozunk, de közben tudta, hogy nem akarja), vagy akkor még tényleg úgy volt vele, hogy jó, jöhet, aztán másnapra "kitalálta", hogy nem érdeklem.
Ti tapasztaltatok már olyat, hogy egy jól sikerült randi után valaki ennyire hirtelen meggondolja magát?
#11
Hát azt nem mondanám
1 20 évessel, 2 19 évessel, 1 16 évessel első talin, 1 17 és 1 19 évessel második talin feküdtem le
#5
"Nekem a leírásodból inkább az jön le, hogy lerohantad, hozzábújtál, fogdostad a kezét"
Oké, csak ugye elvileg önálló emberről beszélünk, akinek tudnia kellett volna annyit mondani, hogy "bocs, nem szeretném megfogni a kezedet". Ahogy pl. a csóknál meg tudta mondani, hogy nem akarja. Amúgy meg szerintem annyi benyomása azért volt rólam, hogy nem fogom leüvölteni a fejét, ha valamit nem akar, mert nem vagyok vadállat.
De jó, rendben, van olyan, hogy élőben nem meri megmondani. Ez esetben megírhatta volna nekem még aznap este, vagy másnap reggel, hogy nem működik a dolog. De nem, ő úgy gondolta, hogy majd szépen lepattint, mintha soha nem lett volna köze hozzám.
#11
Nem igazán hiszem, hogy az életkoron múlna. Alkat kérdése inkább.
"Amúgy meg szerintem annyi benyomása azért volt rólam, hogy nem fogom leüvölteni a fejét, ha valamit nem akar, mert nem vagyok vadállat."
Elfogadhatod a tapasztalatainkat, hogy a legnormálisabb pasiból is előjöhet a vadállat, vagy továbbra is rázhatod a fejed, mint egy kétéves.
Drámaian hangzik, de az élete függ attól, hogy jól reagál-e. Neked egy kis kellemetlenség, ő meg volt rémülve. Válassz, hogy empátiát gyakorolsz, esetleg utánaolvasol nők beszámolóinak, hogy miket csinálnak, ha nem mernek nemet mondani, vagy maradj faaszkalap.
Vicces hogy minden női kommentelő a ghostingolást támogatja, ezért is olyan népszerű manapság ez a gerinctelen viselkedésforma.
Büszkék lehettek magatokra, fordított esetben persze be lenne törve a fejetek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!