Van olyan nap, hogy keveset beszéltek, vagy ez nem normális dolog?

Én lány vagyok, de nem szoktam írogatni. Megőrülök, ha állandóan pötyögni kell.

Sokat szoktam tanulni, szeretek olvasni, ilyenkor rá sem nézek a telefonomra. Van, hogy egész napom pörgős, iskola, edzés, utána még különórák, tanulás.

Páromnak is van élete, nem piszkálom állandóan.

Persze a napi kommunikáció megvan, de van olyan, hogy csak este picit beszélgetünk. Vagy pont ma például üzent nekem, de csak 2 óra múlva tudtam válaszolni.

Sokat találkozunk, hétköznap egyszer biztos, hétvégén pedig minden nap, olyankor ott szoktam aludni nála.

Minek írogassunk egymásnak állandóan? Mindenki csinálja a maga dolgát.

A párkapcsolat nem arról szól, hogy szüntelen egymás nyakában lihegnek, minden orában tudósítanak, ki hol van, mit csinál.

Ez kapcsolatgyilkos.

Mindenkinek kell a saját élettér, a nyugodt munkavégzés, a levegő, mozgástér.

Anno még telefonunk sem volt. Feldobott egy levelező lapot, hogy mikor találkozunk, vagy eljött a munkahelyem elé, a suli elé. Megbeszéltük a következő randit, programot, 2-3-4 napig nem is találkoztunk. Tanultunk, sportoltunk, családi életet éltünk.

Mégis megismertük egymást, mégis működött.

Nálunk nem divat a nyomon követés. Munkaidőben nem keressük egymást. A napi élményeket, gondokat személyesen beszéljük meg.

Ez már népbetegségbe hajló, hogy nem lehet a másik nélkül levegőt sem venni, legszívesebben végigmoziznátok egymás minden pillanatát, nem hagyjátok egymást élni. Aztán, mikir személyesen együtt vagytok, már nincs mit mondanotok egymásnak.

És azért látok szerelmes párokat egymás mellett ülve is telefont nyomogatni, ahelyett, hogy egymás szemében elmerülve beszélgetnétek, ölelnétek egymást.