Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, hol a határ a zaklatás és az udvarlás között?
A többség a nem -et írja. Bár nálam a nem, nem feltétlenül jelent nemet. A lényeg, hogy kitartó legyen és lássam rajta, hogy kellek neki.
Volt hogy nemet mondtam, de valójában igen lett volna. Sajnos nem volt kitartást a másik félben és ezt úgy vettem fel, hogy akkor nem is érdeklem igazán.
#13: "Volt hogy nemet mondtam, de valójában igen lett volna."
Te hülye vagy, már ne haragudj. Nem kicsit, nagyon.
Köszönjük, hogy miattad, meg a hozzád hasonlók miatt szívunk mi, nők, meg bizonytalannak el a férfiak. Ha agyban nem jutottál el odáig, hogy tudjad, mit akarsz, akkor mindenkinek jobb is, ha nem lesz kapcsolatod, mondjál szépen nemet továbbra is.
#10
Lánytól függ.
Én ismertem egy lányt, akinek szerelmi vallomást tettem, amire pozitívan reagált, később feljött a lakásomra.
Én közeledtem hozzá, de végül semmi olyan nem volt, mert saját bevallása szerint nem érezte magát jól, illetve bizonytalannak is tűnt.
Később megszakította velem a kapcsolatot arra hivatkozva, hogy én nyomultam rá.
Hát... néma gyereknek anyja sem érti a szavát.
Ebből kiindulva azt mondanám, hogy egy lány addig veszi zaklatásnak a közeledést, amíg ő nem közeledik hozzád.
És itt a bukkanó: az a közeledés lehet bármi, egy simogatástól elkezdve az ölelésen át a csókig...
A lányok jeleit nehezebb néha értelmezni, mint az F1-es vasúti jelzéseket. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!