Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
11 hónapja rosszul sikerült egy randi egy lánnyal, megéri újra próbálkozni nála? (Bővebben lent)
(Onnan jutott eszembe, hogy kint az erkélyen kávéztam és láttam, hogy a szembe lévő irodaházból kijött cigizni 😂)
Sztori: 11 hónapja volt egy rosszul sikerült randim egy nagyon aranyos, számomra nagyon vonzó lánnyal, tényleg aranyat ért, mivel volt egy autóbalesetem, ami miatt 3 héttel halasztani kellett az első randit, és alatta végig tartotta bennem a lelket videóchaten, meg messengeren, viszont a randin létező összes hibát elkövettem, amit lehetett.
0 ötlettel mentem oda a randira, nem volt előzetesen tervem, mivel akkor költöztem fel Budapestre, ezért el is tévedtem, aminek köszönhetően késtem is, forgalmas helyere mentünk randizni végül, nem is tudtam a közelébe kerülni, így hozzáérni sem tudtam, sőt egyáltalán nem is hallottam néha, amit mondott a sok ember miatt, pluszban 3 óra hosszúra húztam a randit, igaz hamar elment vele, és ő is jól érezte magát.
Ezen felül izgultam, túlságosan is, mivel nagyon bejött nekem a lány, illetve izgultam, az új helyszín miatt is, az volt az első randim Budapesten, ezért mindent a lány talált ki ott, hogy hova menjünk, hogy jutunk el oda, stb.
A randi után még beszélgettünk, egyre kevesebbet bár, majd teljesen elhalt a dolog, ez után a randi után keztem bele tudatosan fejleszteni magamon, mert bántott a kudarc, illetve ezek után kezdtem el kondizni járni, figyelni az öltözlödésre, új ruhák, új frizura, új óra, stb, helyismeret megszerzése, randi helyek felfedezése, aminek köszönhetően most már nincsenek problémáim a randizással szerencsére.
Most hogy láttam, hogy a lakásommal szemben dolgozik, egyből elgondolkoztam, hogy érdemes lenne-e próbálkozni nála mégegyszer (ha szingli természetesen), mert a fenti hibákat már nem fogom elkövetni mégegyszer.
Ha igen akkor milyen módon?
Megvan valami elérhetősége még? Ráírsz, felhívod, megmondhatod hogy láttad valamelyik nap az egyik irodaházban, mert a környéken laksz és gondoltad megkérdezed ráér-e valamikor. Nem kell ecsetelni, hogy sok esély nem lesz arra, hogy igent mond, de ezt tudod csinálni ha megakarod próbálni. Minden más baromság és időhúzás. Bemenni hozzá elég gáz lenne.
Ami a fő kérdésed illeti, nem, egyáltalán nem éri meg. Nem hiába halt el az egész, nem hiába lépett le. Elkönyveli az ember hogy szr volt, ő kiábrándult és nem érdekelted többé. Ez nem egy kapcsoló, hogy fel-le állítgatod és akkor majd mindig aszerint dönt. Elúszott, ez van.
Azt a nagy tudást tartsd be új randikra, tanultál belőle, mással majd jobb lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!