Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Pontosan hogyan fejezi ki egy lány a vonzalmát?
25 éves vagyok, a lány 24.
Csoporttársak vagyunk egy felnôttképzésen.
Amikor meglátott az utcán mindig mosolygott és odajött hozzám.
Az utóbbi idôben kiderült számára, hogy azonos az érdeklôdési körünk. Hosszasan írt Facebookon kérdéseket ezzel kapcsolatban.
Következô alkalommal leült mellém és kissé zavaros lelkesedéssel, de felpörögve beszélt nekem személyes dolgokról.
Harmadik napon együtt dolgoztunk egy projekten, s én határozottan fejeztem ki a véleményemet. Ô mindig néz engem csillogó szemekkel és megjegyezte, hogy nagyon okos vagyok.
Késôbb megkérdezte, hogy ráérek e meginni vele egy kávét.
Nem volt idôm, ezért abban maradtunk, hogy majd máskor.
Tegnap pedig meghallotta a hangomat és kiszaladt a folyosóra utánam, s a nevemen szólított elmondása szerint csak azért, hogy köszönjön.
Annyira lelkes volt, s mosolygott. A szemei csillogtak, én pedig kissé zavarba is jöttem, hiszen fogalmam sincs hogy mire véljem ezt a hirtelen közeledést.
Nagyon tetszik amit csinál, viszont nem szokványos számomra.
Szerintetek bejövök neki? Ha igen akkor mi lenne a helyes megközelítés?
"Szerintetek bejövök neki? Ha igen akkor mi lenne a helyes megközelítés?"
A fő kérdés, neked ő bejön-e és mire vágysz vele.
6: Értem.
Akkor adj neki erről minden nap 2-3 kisebb jelet, és várd a reakkciót.
Most ez komoly?
Ne legyél már ennyire töketlen, sok jóról maradsz így le az életben.
Konkrétan már elhivott kávézni.
Még bátorság sem kell hozzá, hogy legközelebb te hívd el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!