Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gazdag fiú, átlag lány párosításban lehet probléma a vagyoni különbség miatt?
Ismerkedem egy fiúval, de már most az elején teljesen odáig van értem, elmondása szerint nagyon megfogtam valamivel.
Na de a probléma (szerintem) a következő..
Én 23 éves vagyok, nemrég kezdtem az egyetemet (saját hülyeségem miatt), nappali tagozaton, ergo nincs állandó munkahelyem, semmit nem tettem még le az asztalra.
A fiú 27 éves, diplomás, saját cég, elég jó anyagi helyzet, illetve anyagi háttér..
Nagyon jól elvagyunk, teljesen egymásra vagyunk hangolódva, klappol minden teljesen, szerintem a szándékai is elég komolyak, de én mégis olyan frusztrált vagyok.
Félek attól, hogy ez a vagyoni különbség előbb, vagy utóbb, de egyszer kiütközne.
Tudom, hogy én még sehol sem tartok az életben, az ő élete már teljesen rendben van, és így nem értem, hogy működhetne az egész..
Az ismerkedésünk legelején elmondta, hogy ő ekkorára már szeretett volna családot, de túlságosan a karrierjére fókuszált, ezért nem jött össze.
Na most én ezt így nem tudnám neki még megadni, mivel először szeretnék egy diplomát, dolgozni is szeretnék, és majd csak azután családot..
Viszont ezt már neki is szóba hoztam, és csak annyit mondott erre, hogy majd közösen megoldjuk, persze ha én is szeretném.
De én mégis nagyon félek. Belegondoltam abba is, hogy a szülei mit szólnának esetleg ehhez az egészhez.. Hogy a gyerekük összeállt egy nála alacsonyabb rétegben elhelyezkedő lánnyal, és ez nekik lehet nem tetszene. Vagy éppen az nem tetszene a szülőknek, hogy egy olyan emberrel állt össze, akivel még a családalapítás nem opció, pedig a fiú már benne van a korban..
Nyilván nem szegénységben élünk, hanem átlagosan, nem vagyok egy elkényeztetett ember, semmit nem tolnak alám, nekem mindenért tennem kell, amit szeretnék. Értem ezt pl egy kocsira, vagy bármire.
Mit gondoltok erről? Szerintetek van okom a félelemre? Vagy csak hagyjam, hogy történjenek maguktól a dolgok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Eü-ben tanulok, már van egy szakmám is, most járok dietetika képzésre, ezután szeretnék majd még egy sportdietetikus képzést is elvégezni.
Nem szeretnék még egyelőre örökölni semmit sem, viszont a szűk családi körben szinte csak a testvéremmel ketten vagyunk úgymond “gyerekek”, a többinek se kicsi se nagy (értsd: pl keresztszuleimnek nincs gyermekük), vagy pl nagyszülőnek csak mi vagyunk unokák, így nem hiszem, hogy nincstelenul indulunk majd neki az életnek.
Egyébként, én nem varom el, hogy költsön rám, nem a pénze fogott meg, hanem Ő, a személyisége, a kinézete és ahogy viselkedett velem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Pont így jártam. Én vagyok a férfi. A volt nekem 0 val jött, házasságkötéskor hiszti volt mikor a szüleim megemlítették a házassági szerződést.
Váláskor szépet szakított. Balek voltam.
Szóval a megoldás bizony a szerződés, még ha most le is hurrognak sokan. Ha az érzelmek mélyek semmi gond nem lesz a közös életetekben. Ha mégis gond van akkor megelőztök nagyon sok cívódást stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
17
Igen! Én, nem dolgozó nőként is a szerződésre szavaztam! Engem az a része erdekelt, hogy válás esetén, mennyit kapok kompenzacióként, amiert feladtam a karrierem, es gyereket szültem, FŐLEG a férjem kedveert! Mert amugy imádom a gyerekeket, legbelul melyen mindig is akartam, de nem úgy, hogy kozben kiszolgáltott helyzetbe kerülok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
18 Ha leírnám az egész történetem...
De ide nem írom le. Biztos lelketlenségnek tűnik amit írtam.
De velem nagyon kicsesztek!
Én is sokat tettem és sokmindenről lemondtam a gyerekeimért. És szeretem őket, de én sokat vesztettem. Az exem viszont rendkívül sokat "nyert".
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!