Egy lánynál intő jel, ha nagyon rossz kapcsolatot ápol a szüleivel?

10-es. Azért nehogy már a tróger családok legyenek már a követendő példakép, mert hát te onnan jöttél. Egy tróger család már az első körben elbukott, a mosolygós családoknál még van esély hogy normálisak. Nyugodtan le lehet pontozni, meg el lehet játszani a nagy emberséges megváltót, de aki képvisel egy erkölcsi, morális és szellemi szintet, az megválogatja hogy kivel kezd kapcsolatot. Nagyon is helyesen!

Oké, értem én hogy egy ultra proli társadalomban többen vannak a sérültek, így nem sértődöm meg a százalékokon, meg azon hogya többség hogyan gondolkodik. A véleményemet meg vállalom, és egyáltalán nem célom az hogy finomkodva fogalmazzak. Elmúltak már azok az idők.

"Nyugodtan le lehet pontozni, meg el lehet játszani a nagy emberséges megváltót, de aki képvisel egy erkölcsi, morális és szellemi szintet, az megválogatja hogy kivel kezd kapcsolatot."

Igen, én is megválogatom: aki ilyen simán prolizza a polgártársait, és ezek után még erkölcsi magasságokba képzeli magát, az egészen biztosan nem megy át a szűrőn.

Sehol nem írtam, hogy a tróger szülők követendő mintakép. De ha nem tűnt volna fel, a kérdező párja is a normális hozzáállást követi, és pont ezért NEM követi a tróger szülőket, hanem amilyen gyorsan lehetett, függetlenedett.

Szerintem sajnos több az olyan család, ahol valami gáz van, mint az ilyen álomszerű. Nekem van egy barátnőm, anyagilag nagyon jó helyzetben volt mindig a családja, a szülei imádják egymást, tényleg szuper minden. Ez a barátnőm mindig próbál "rálicitálni" a problémákra. Kamasz kora óta, felnőttként sem nőtte ki. Anyagi problémák, válások, családi problémák - neki ez nincs, de próbál ő is panaszkodni.

Úgy könnyű jónak lenni, hogy soha nem dobott eléd az élet buktatókat. Az, ahogy kimászol belőlük - szerintem az többet elmond az emberről.

Nem csak a szülők tudják befolyásolni az embert, különben minden egyforma hátterű embernek egyforma élete lenne, és ez még testvéreknél sem szokott így lenni.

Én szintén egy lány vagyok, akinek rossz volt a kapcsolata a szüleivel és túlvan pár gyerekkori traumán is. Nem fogok hazudni, van pár mentális betegségem, mint pl. az extrém szorongás, pánikbetegség és a depresszióra való hajlam, de ez nem szimplán azért, mert lesz@rtak a szüleim, nekem volt pár erőszakos élményem is még pluszban. De szerencsére ezek az emberi kapcsolataimat nem befolyásolják, mert féken tudom tartani őket, és sok ember nem is veszi észre rajtam, csak vannak olyan dolgok, amiket nem tudok elrejteni, mint pl. az, amikor el kell vonulnom több napra, hogy feltöltsek. (De hála az égnek, a barátaim kitartanak mellettem így is.) A BDSM is elkezdett érdekelni már kicsi gyerekkorom óta, és ezeket is mind ennek tudom be. (Ezt a "problémát" mondjuk egyszerű orvosolni, mert olyan partnereket keresek, akik ebben benne vannak.)

Viszont, hogy magam mellett is voksoljak, önálló vagyok, eltartom magam, külön lakok már 19 éves korom óta, 21 éves korom óta pedig teljesen egyedül nyomom. Ha valakit megszeretek, legyen az barát, vagy partner, akkor mindig mellettük állok, megbecsülöm, és örökké szeretni fogom őket. Sokan mondták, hogy hatalmas szívem van, hűséges, és nagyon jó barátnő vagyok. Barátilag is, és párkapcsolatban is. Talán kicsit jobban is, mint az átlag, legalább is mások ezt nyilatkozták.

Viszont ez nyilván többféleképpen sülhet el. A szülők hiánya nem mindig jót hoz ki az emberekből. Míg egy csomóan ilyen incidensek után arra törekednek, hogy kicsit se kövessék el azokat a hibákat, amiket a szüleik, hogy jó emberek legyenek, addig nagyon sok embernél ez pont ellenkezőleg sül el: pont olyanok lesznek, mint a szüleik, képtelenek lesznek normális emberi kapcsolatok kialakítására, toxikusak lesznek, és egyre lejjebb csúsznak az életben. Én úgy gondolom, hogy ezt magadnak kell megtapasztalnod, hogy a te barátnőd melyik csoportot erősíti, és ne hallgass másokra. Sokszor, akit valami trauma ért, az 1000x jobban meg tudja becsülni a jó dolgokat az életben, és az embereket maga körül.