Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek most ez, hogy van?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek most ez, hogy van?

Figyelt kérdés

Találkozgatok egy fiúval, augusztus óta hetente 1x vagy 2x és tudtommal tetszek neki (meg persze ő is nekem). Eddig csak az volt, hogy eljött értem, elmentünk enni, sétáltunk, aztán pedig az autóban voltunk. Soha nem beszéltünk arról, hogy mi lesz velünk, vagy együtt e vagyunk és az ilyesmi. Tehát én avval vagyok, hogy amíg nem kérdezi meg vagy beszéljük meg, addig nem vagyunk együtt. Ebből van az az elméletem is, hogy csak akkor akarom majd elhívni magamhoz, amikor együtt leszünk, mert addig kb minek. Legutoljára pedig amikor találkoztunk, megkérdezte, hogy nem e gondolkodtam rajta, hogy menjünk már egymáshoz, mondtam, hogy de igen, de azt nem akartam már mondani, hogy milyen elméletem van.

Szerintetek ez most hogy legyen? Hogy hozzam majd fel beszélgetésbe ezt az egészet, hogy beszéljünk róla?



2021. nov. 12. 05:44
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
59%
#10 de aki első nap bemutat a haveroknak és nem akar hazavinni az nem egy alfa aki odavan érted hanem csak egy nyomulos nyomi.
2021. nov. 12. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
0%
11 nem.
2021. nov. 12. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
Dehogynem. Velem akik így viselkedtek az elején mindig kiderult hogy tök pszichok. Persze ha te még kislány vagy és az ilyenre buksz mert még hiszel a mesében akkor hajrá, csak aztán ne gyere ide panaszkodni hogy a hős szerelmes zaklat, korlatoz. És nem, ez továbbra sem normális.
2021. nov. 13. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:

En arrol irtam hogy ha egy srac folyamat a padon csoveztet meg sétáltat meg max autoban ulnek, es azt várják csak hogy a csaj kinjában mikor megy fel hozzá vagy viszi haza azok szexre mennek csak.



Egy programra es normalis randira es SEHOVA semmire nem viszi a csajt.



Mig ellenben akit VALOBAN erdekli a nő az TESZ is és sokat.

Belelátsz a masik életébe is. A lakhelyébe a ismerettsegi korébe is.

2021. nov. 13. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:

Ezt probaltam kifejteni.


Nagy lúzerek vagy incelek akik nem udvarolnak nem hoditanak csak ulnek es lesnek es várják mi lesz meg a sultgalambot.

2021. nov. 13. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:

És nem érted meg hogy van átmenet a te pszicho pasid/exed között és a nyomik között akik 10 randi után se csokolnak meg?!


Képzeld vannak normális emberek akik nem vallanak rögtön szerelmet, nem mutatnak be első nap mindenkinek, nem mondja azt hogy nem enged haza de mégse érzed azt hogy csak haver, mert azért a megfelelő időben megteszi a megfelelő lépéseket...!?

2021. nov. 13. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
Van atmenet. Nem irtam olyat hogy nem lenne. A kérdező esetében a srác egy nulla amennnyit ebbe beletesz.
2021. nov. 13. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
Egy nulla. De a nyomulos pasid ugyanolyan gáz csak a másik oldalról.
2021. nov. 13. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
0%

18 azt meg fáraszto nekem részletezni. Nem beteg nyomulos. Irto szocializáltak. Stb.

De most nem fogom levezetni.


Itt máskepp jött le mint a valoság . Akkor másképp sikerult ertelmezni. Ennyi. Ezt igy lesz.rom.

2021. nov. 13. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
Úgy értelmeztem ahogy írtad. De majd rajossz ha egyszer felnősz..
2021. nov. 14. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!