Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kiábrándulás csak mert alacsony?
Két hete csetelünk, telefonálunk, videóchatelünk egy férfival. Még sosem találkoztunk. Már-már erős rajongást érzek iránta. Sokat lelkizünk, mikor nem beszélünk, folyton rá gondolok.
Az imént kaptam tőle egy olyan képet, amin látszik, hogy milyen alacsony más férfiakhoz képest. Amúgy minden rendben vele, jól néz ki, de valószínűleg nálam picit alacsonyabb. Ez meglepett. Ugyan mondta, hogy alacsony, de nem beszéltünk számokról és bíztam benne, hogy azért legalább olyan magas, mint én.
Ez amúgy nem lenne gond, viszont én régóta tudom magamról, hogy ha egy férfi alacsony, nem tud kialakulni a vonzalom részemről. Nem vagyok felszínes, de ez a tapasztalatom, a vonzalmamat nem tudom irányítani, az vagy van, vagy nincs.
Persze nem találkoztunk még, fogalmam sincs, mit vált majd ki belőlem élőben, de ez a kép most kicsit illúzióromboló volt számomra. Mivel ezt leszámítva eddig nagyon pozitív benyomást tett rám. Ettől még működőképes lehet a dolog, de van bennem egy kis félelem, hogy mi van, ha emiatt nem tudok hozzá úgy állni... Szerintetek mondjam ezt neki, vagy csak találkozzunk és majd elválik, mi lesz?
"vagy csak találkozzunk és majd elválik, mi lesz?"
Ennyi.
Amúgy ilyenek miatt nem érdemes túl erős kötődést kialakítani az első személyes találkozás előtt.
Olyan felszínesek vagytok. talalkozz vele, hátha O is ember és az embert szereted meg nem egy testet.
Mesélek valamit. Sok sok éve egy lány ismerősöm el akart otthonról költözni mert anyukája alkoholista. Nálam volt hely kis időre ide engedtem. A lány nem volt szép. szó szerint. Nagyon nem.
Kedves volt, okos, intelligens , (jelenleg egy jó ügyvédi irodája van) , vicces , és tudod mi volt ? 3 évet éltünk együtt, és csak azért mentünk szét mert túl határozott volt és nem stimmeltunk. Én nem vagyok ronda illetve nem voltam ronda akkoriban és elég jó körülmények között élek így 3 nap alatt lehetett volna 1000* szebb nőm.
Te meg itt 3 centiméteren rugozol, komolyan, attól a par centitol leszel boldog ? Az ad értelmet az életednek ?
Nevetséges.
Igaz ez nem magasság hanem súly. De én mindig azt mondtam hogy nem vonzodom olyan férfihez aki vékonyabb nálam, kizáró ok.
Elkezdtem beszélgetni egy pasival, tökéletes összhang, nagyon egy hullámhosszon voltunk. Mondta is hogy 95 kg, képet is kaptam habár csak válltól felfelé látszodott, de olyan macisabbnak nézett ki.régebbi képeket kaptam ott pocakosabb volt.Eljött a randi napja, és mikor megláttam majdnem hátast dobtam, mert a képek becsapósak voltak, és hiába volt széles a válla nagyon vékony volt. Ha frissen készült egész alakos képet kaptam volna lehet nem jutunk el a randiig, mert dolgozott bennem az hogy a vékony pasik nem az eseteim. De, hálát adok a sorsnak hogy ez így történt,mert így találkoztunk, és a randi tizedik percében már egyáltalán nem zavart, hogy nem olyan mint a fejemben lévő ideál. Azóta a menyasszonya vagyok, és ilyen boldog még sose voltam egy párommal se. Szerintem mindenképpen találkozzatok, mert mi nők hajlamosak vagyunk az amúgy jó pasikat, ilyen külsőségek miatt passzolni.
Arra nem gondoltál, hogy nem a magasság miatt nem alakult ki vonzalom azokkal az alacsony férfiakkal? Lehet, más közös is volt bennük, ami nem a külsőre utal.
Mindenképp adj esélyt neki!
Lehet én fogok ki csak felszínes lányokat, de eddig az összeset zavarta a magassagom (172). Idovel fejemhez vágták, vagy utalgattak rá. Sőt olyan
is volt, akivel semmi nem volt, azt egyszer csak spontán mondta, hogy csak az a baj velem, hogy alacsony vagyok.
Egy kivételével hasonló magassaguak voltak, és az az egy is alacsonyabb volt nálam közel 10 centivel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!