Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Fél évig barátkoztam egy pasival, randiztunk, jó volt a szex, barátnőjének nevezett. Aztán jött egy másfél hónapos, majdnem két hónapos megszakadás, szünet. Most felkeresett újra, azóta már találkoztunk
Figyelt kérdés
és elmondta, azért nem keresett akkor, mert nem akart bántani azzal, ahogy viselkedett volna velem. Azt mondta, meg akart kímélni attól, hogy bunkó legyen velem, mert attól fontosabb voltam neki és kezdett megszeretni. Azért nem beszéltünk, mert nem tudta kezelni az életében létrejött negatív sorozatot, és így engem is csak bántott volna a viselkedésével. Bevallotta azt is, hogy ez idő alatt volt egy-két semmilyen alkalmi kalandja azokkal a nőkkel, akik folyton írogattak neki. Azt mondja, velük mindegy, hogy viselkedik, az ő véleményük nem érdekli őt, de az, amit én gondolok, igen. Beismerte, hogy önző volt, és ebben az esetben csak magára gondolt, de fontos vagyok, kezdett megszeretni és igyekszik megtanulni kezelni a probélmáit. Mit szóltok ehhez? Én szeretem őt, ezért is taliztam vele, csak fájnak dolgok.2021. szept. 6. 17:55
11/14 anonim válasza:
100% hogy hazudik
Ilyennel nem szabad jövőt építeni , vagy tervezni
12/14 anonim válasza:
Ha elhiszed nem sok tapasztalatod van még. Mindegyik nőnek ugyan ezt mondja, mint neked. Éppen nincs neki jobb azért keres téged. Persze, hogy azt mondja amit hallani akarsz. Az exem, aki megcsalt, ő is azt mondta, hogy a nők írogatnak rá és nem jelentett semmit neki velük az együttlét és nem fontosak neki, hanem én vagyok az. Úgy esküdözött, hogy adtam neki még egy esélyt, de nem változott, ugyan úgy megcsalt, ugyan úgy hazudott. Ha már most fájnak neked a dolgok, elárulom fog még jobban fájni, a dolgok csak ismétlődni fognak. Én a helyedben más keresnék.
13/14 anonim válasza:
Szinte minden mondatban red flag van. :D
"Azt mondja, velük mindegy, hogy viselkedik, az ő véleményük nem érdekli őt, de az, amit én gondolok, igen. "
Amúgy tényleg azt hiszi sok férfi, hogy a normális nők ezt a szöveget akarják hallani és ez komolyan imponáló?
Én inkább csalódnék, undorodnék egy olyan embertől, aki így kezel másokat, és azzal akar nekem tetszelegni, hogy más nővel simán bántó, bunkó, őket csak dugja, stb., de bezzeg ééééén más vagyok neki.
14/14 anonim válasza:
Te jó ég, ezt te még beveszed?:((((((((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!