Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet komoly ez az egész?
Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy sráccal, kb 1 hét beszélgetés után találkoztunk, nagyon jól alakult minden, megcsókolt, folyton puszilgatott, találkozó végén csókkal búcsúzott. Másnap megkérdeztem tőle, hogy mi van köztünk, és azt mondta majd alakul nem kell semmit elsietni, ismerjük meg egymást. Következő héten ismét találkoztunk, megcsókolt, kézenfogva sétáltunk mindenfelé, találkozó végén ismét csók, és megbeszéltük hogy másnap lehet osszefutunk picit, de majd megírja. Nos eljött az idő amikor megkellett volna írnia mi a helyzet, nagyjából 1 óráig meg sem nézte az üzenetem pedig elérhető volt. Gondoltam jól van nem kötözködök, hogy miért nem írt vissza, mert ott van még a következő nap amiről szintén szó volt, hogy találkozunk, de az a nap sem jött össze, pedig lett volna ideje, de mással találkozott. Nem tudom mit gondoljak, mert a második találkozó után már azt hittem tényleg együtt vagyunk, hiszen akkor már megfogta a kezem is és úgy sétáltunk nem kevés ember előtt.2021. júl. 6. 16:55
2/4 anonim válasza:
Valószínűleg a másikkal is ezt játssza. Ki tudja, hogy még hány van.
3/4 anonim válasza:
Ezek után nem fűznék nagy reményeket a fickóhoz. Tudott volna veled találkozni 2 napig de le se szart, inkább valaki mással találkozott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!