Akik régóta egyedül vannak, nem szoktátok néha érezni, hogy már féltek belemenni egy kapcsolatba vagy elképzelni sem vagytok képesek?

7 éve vagyok teljesen (értsd: még egyéjszakás sem volt) egyedül. "Belebetonozódtam" ebbe az állapotba, el sem tudnék képzelni már mást. Ha lenne lehetőségem (nincs amúgy), sem mennék bele egy kapcsolatba. Igazából már nincs is igényem rá, de nem tudom, hogy azt ez a 7 év ölte ki vagy valójában soha nem is volt, csak "másoltam" (vagyis szerettem volna) a többi embert magam körül, akiknek volt. Libidóm van, elég magas, de nagyon nem vagyok vonzó nő, így "csak szex és más semmi" jellegű dolog sem jön össze. Jó, nyilván ha igent mondanék egy 20-30 évvel idősebb alkesz szutyoknak, akkor lehetne, de nem megy olyannal, akit nem kívánok. Pedig tudom, hol a helyem; tisztában vagyok vele, hogy ha én magam taszító vagyok, akkor nem jogos az igényem, miszerint vonzódni szeretnék a partneremhez, de attól még, hogy ezt józan ésszel belátom, képtelen vagyok "megerőszakolni magam". 😕

De, igen. Nekem sosem volt még párkapcsolatom, randim, semmi sem okkal, viszont totál érdekelne, hogy milyen lehet az ilyen. Ugyanakkor, ha jönne valami lehetőség/vagy ha jön is, akkor befékezek, és elzárom a lehetőségeket magamtól. (F)