Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek ez miért lehet?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez miért lehet?

Figyelt kérdés

Sziasztok! 40 éves férfi vagyok és nemrég randiztam egy 35 éves nővel. Tinderes ismerkedés volt, előtte neten látott rólam videókat, fotókat és az alapján döntött úgy, hogy találkozhatunk. Komoly kapcsolatot keresett és én is. Az első randin a covid miatti zárvatartásokból kifolyólag sétálgattunk, haza kísértem, ott elcsattant egy csók. Kérdeztem, hogy nem bánta meg és határozottan mondta, hogy nem. Másnap elhívott magához, ismét beszélgettünk volt csók és egy kis ölelkezés. Rövid találka volt, mert neki is volt munkája és nekem is. Mikor eljöttem tőle valahogy éreztem, hogy részéről valami nincs rendben. Még aznap délután az üzeneteinek a stílusa visszafogott és minimalista lett, csak órák múlva nézte meg őket (pedig nem dolgozott már akkor) ha hívtam kinyomott. Másnap ugyan ez. Ennek ellenére találkoztunk még egyszer mert írta, hogy elmehetek hozzá. Így is történt, ahol már totál defenzívában volt, nem sok minden tetszett neki is full rossz kedve volt. Akármit mondtam neki leperget a negatív pajzsáról. Utána mondta, hogy ő csak nem érez irántam semmit. Így elköszöntem és eljöttem tőle, annyit hozzáfűzve, hogy nem szeretem ha kétségek között tartanak és hamarabb is mondhatta volna (nem haragudtam volna érte). Létezik, hogy 35 fölött is ennyire bizonytalan legyen valaki? Még arra is gondoltam, hogy Tinderen talált valaki jobbat, de akkor meg nem értettem miért nem koptatott le már sokkal hamarabb írásban?


Előre is köszönöm a normális válaszokat!



2021. febr. 12. 20:38
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
38%
Lehet szexelni akart amikor athivott de te toketlen voltal
2021. febr. 12. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

a bizonytalansag nem kortol fugg. ha meg az az elso randi utan lekoptat, akkor az lett volna a baj, hogy miert nem ad eselyt? miert nem akar jobban megismerni, mielott dont?


siman lehetett bizonytalan, valoszinuleg mar elsore sem tetszettel neki annyira, csak gondolta, hogy ad eselyt a dolognak, hatha kibontakozik. nem tortent meg, felesleges ezert ot hibaztatni.


nekem is mindig azt mondogattak a nagyokos baratim, h adjak eselyt a ferfiaknak, mert siman van olyan, h elsore valaki annyira nem nagy szam, es kesobb odaleszel erte. szoval erre a nyomasra en is megprobaltam ‘eselyt’ adni olyanoknak is, akiket amugy kioffoltam volna, de adtam lehetoseget, hogy ne iteljek tul hamar blaba. ma ennek altalaban az lett a vege, hogy elpazarolt ido volt es hallgatnom kellett volna inkabb a megerzeseimre.

2021. febr. 12. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

1-es mellé lőttél

2-es, a harmadik találkozónk volt valóban elpazarolt idő. Ahogy a leírásban is kifejtettem: nem haragudtam volna érte ha hamarabb szól. Annak nem sok értelme volt a harmadik találkozónknál, hogy mindketten kellemetlenül érezzük magunkat.

2021. febr. 12. 20:58
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
hat igen, de honnan tudhatta elore, h szar lesz?! vegulis a 2. talalkozo nem volt olyan rossz, csok meg olelkezes.. lehet azt hitte, a kovetkezo meg jobb lesz, aztan lehet idokozben ment el a kedve. mindegy, van ilyen, sztem par elpazarolt oran felesleges rugozni, nem hetekig, honapokig huzta azert az agyadat, hogy ezen ennyire ki kene akadni. lendulj tul rajta es engedd ezt el, keress egy masiknot.
2021. febr. 12. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
4-es köszönöm a választ, nem vagyok kiakadva és nem is haragszom rá, csak nekem még ez volt az első ilyen "villám helyzetem" amikor szinte órák alatt megváltozott minden.
2021. febr. 12. 21:10
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
En speciel elobb erzek vonzalmat, aztan engedek meg egy csokot. Fizikai vonzalomra ertem. Lehet, hogy o elobb belemegy mindenbe, aztan faziskesessel esik le neki, hogy ja, megsem.
2021. febr. 14. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Én is mindig adtam esélyt a kétes eseteknek. Volt, akivel kapcsolatban is voltam, mert a belsője megfogott hiába nem volt az esetem külsőre.. fél évig bírtam, utána ugyan úgy tartottam a 2-3 randit. Második után már éreztem, hogy nem lesz oke, de a harmadik randi tett biztossá a dontesemben.

Szerintem nem sok, főleg, hogy a Hollywoodi filmek az "5 randi szabályról" ecsetelnek. Bár ott kicsit összetettebb, de hasonló.:)

2021. febr. 14. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
0%
Lehet, hogy kellemetlen volt a lehelleted
2021. febr. 15. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

7-es köszönöm választ, erre is gondoltam, hogy talán ez lehetett a probléma

8-as nagyon ügyelek a szájhigiéniára, így nem gondolnám, hogy azzal volt a baj, főleg mert hosszú csókokat váltottunk.

2021. febr. 15. 09:02
 10/13 anonim ***** válasza:
48%

Kérdező akkor leírom a választ, ha eddig nem esett volna le.


TE csak EGY JELÖLT voltál a tinderen.

Elkezdett veled ismerkedni, de közben visszaírt rá tinderjóskapista aki jobban tetszett neki nálad anno.


Vagy,

Ő volt az a csaj, aki miattam pattintott, november közepén.

Ezesetben ugyanaz a válasz:

Talált egy jobbat.


Sajnálom sporttárs, férfiakkal megesik ez, semmi személyes, de a punci hatalma az ilyen.

2021. febr. 15. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!