Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ismerkedés során baj, ha egy diplomás nő, olyan férfival ismerkedik, akinek nincs?
Figyelt kérdés
Számít ez, ha jól kijonnek egymással?2021. febr. 6. 20:04
1/13 anonim válasza:
Nálam nem számít, számított. Egyik párommal diplomás volt mint én, a másiknak technikuma volt. Egyik esetben sem a diploma hiánya/megléte miatt mentünk szét.
2/13 anonim válasza:
Sok nőnél baj és nem is ismerkedne nálánál kevésbé iskolázott férfival. Nekem a feleségem még annak idején megismerkedésünkkor bevallotta, hogy ha 1-2 évvel korábban találkoztunk volna, akkor lekoptatott volna. Ő ugyanis 1 évvel korábban már egyetemista volt én meg szakmunkás tanuló (érettségi után). Csak hát közbeszólt az ÉLET, ő nem ment át az első félévi szigorlatokon, így kénytelen volt újrakezdeni. Így aztán mindketten az első évfolyamon indultunk ősszel, én elsőre, ő ismételten. És aztán az ismét bekövetkező félévi szigorlaton én átmentem simán, ő pedig csak úgy, hogy képletesen szólva a hóna alá nyúltam. Végül is mellettem tanult meg tanulni.
3/13 anonim válasza:
4/13 anonim válasza:
Engem nem zavarna. Tartós kapcsolatom csak diplomás pasival volt, de ez nem volt "szűrő". Meg sem szólított (az utcai füttyögést leszámítva) olyan, akinek nem volt, pedig nekem nagyon bejönne, ha végre egy kevésbé "elméleti fizikussal" élnék, mint amilyen én vagyok. A korrekt személyiség, a hasonló értékek, a józan paraszti ész és a világ iránti nyitottsàg (meg a kritikus gondolkodás) bőven elegendő. Totál hidegen hagy a diploma.
5/13 anonim válasza:
Csak a személyiség számít.
Ilyen kérdés után én minimum fél évig napi órákat foglalkoznék azzal, hogy megismerjem saját magamat, az elmémet, a világ igazi működését. Addig nem akarnék kapcsolatot. Minek, ha nulla esély van egy normális összehozására?
6/13 anonim válasza:
Jesszus ezt komolyan csináljátok páran igaz?? :)
7/13 anonim válasza:
Miért lenne baj? Nem mindenki nagyképű azért mert pár évvel tovább járt iskolába.
8/13 anonim válasza:
Érdekesek ezek a tények.
A társkereső oldalakon a női diplomás társkeresők, 95% ban csak diplomással állnak szóba.
Itt meg majdnem mindenki azt mondja, hogy nem számít.
De jó is lenne Édes Istenem.
Én 50 pár évesen 2 éve vergődök, mert több hölgynek is bejöttem volna mint férfi, de mivel nincs diplomám, így majdnem mind szinte szószerint leköpött. 🤷♂️
9/13 peca1000 válasza:
Én rákérdeztem az ilyen nőkre, ha csak érettségim van belefér.
A zöme igent mondott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!