Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ezek után még érdemes próbálkozni?
Még a karantén előtt találkoztam egy lánnyal,közös ismerősök által egy társaságba kerültünk, és ott kezdtünk beszélgetni.Egy estén kívűl viszont nem találkztunk többet. Azon az egy estén, bár lett volna rá lehetőségem, és az ő részéről is azt érzékeltem, hogy nyitott lenne a dologra végül nem kértem el a számát, meg semmi ilyesmi, amit utólag sajnálok. Mivel csak viszonylag futólag találkoztunk a vezetéknevét sem tudtam, szóval nem tudnak megkeresni sehol, így letettem a dologtól. Pár napja viszont a közös ismerőseink révén feldolba a facebook,bejelöltem ő pedig visszajelölt, aztán ráírtam, hogy feldobta a facebook és, hogy egyből felismertem, vagy valami ilyesmit. Erre tök kedvesen válaszolt. Mondta, hogy örült, amikor látta, hogy bejelöltem, és meglepődödtt, hogy megtaláltam.
Mivel nem vagyok túl jó ilyen jellegű beszélgetésekbe (mármint ilyen online formában), ezért erre körülbelül annyit válaszoltam, hogy igen, jó az arcmemóriám, amire pedig ő már nem írt vissza. Szerintetek érdemes lenne újra ráírni valami értelmesebb dologgal, vagy ha érdekelném akkor ígyis úgyis válaszolt volna?
Van érzéked a nőkhöz!
Komolyabbra fordítva: nyugodtan írd meg neki, hogy volt, hogy eszedbe jutott, mi van Vele, ebből remélhetőleg kiderül, mi a helyzet.
Fordított helyzetben amúgy egy beszélgetés hogy folytatható? Mesélj az arcmemóriádról? :-)
Szedd össze magad, öregem, ne töketlenkedj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!