Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mire számítsak ezután?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mire számítsak ezután?

Figyelt kérdés

Éttermek, kávézok zárva.

Közösségi oldalon ismertük meg egymást.

Be hívott a boltjába kávézni, ahol nyugodtan tudtunk beszélgetni.

Azt mondta soványabbnak hitt, és nem hasonlítok a képekre, de szép vagyok.


Ő most gyászol, egy hete halt meg az anyukja, -beszélgettünk, kávéztunk, egymassal szemben ültünk.


Azt kérdezte tetszem neki, mondtam neki igen.:))

Kérdezem én, azt mondta szép vagyok.


Én -félénk voltam, zavarban voltam, mert tetszett a fiú.


Elvalatunk egymástól, azt mondta a végén nagyon őrült, hogy megismert.



Vártam írjon egy 1-2 óra múlva nem írt nekem.



Aztán írtam neki, egy őrültem, hogy megismerem és látta.


Vissza írt egyből,hogy ő is nagyon örült félénk lány.


Én pedig az írtam neki, természetes, hogy -félénk voltam, mivel első találkozás és tetszett nekem.



Egy kerületben voltunk, küldtem neki egy képét, az útról hogy most hagyom el , kerületet.

És azt mondta vigyázzak, óvatosan vezessek, mert nagy a forgalom.



Ki keressen kit? Ez után? Várják, hogy mi lesz ez után?


Mire számítsak?

Ha nem keress ő egy hét múlva, én írjak neki?



Hogy szokotak menni a dolgok első találkozás után?


Gaz , ha én keresem lány létemre?


2020. nov. 23. 23:21
 1/5 anonim ***** válasza:
Az keresi a másikat, akinek jobban hiányzik. És vezetés közben ne fényképezgess!
2020. nov. 23. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
0%

Ha érdekel, akkor keresd. Azt meg hagyjuk, hogy lány létedre... 2020 van, egyenlőség.

Amúgy, szerintem sokra ne számíts. Túltoltad a képeket, ő mást várt. Talán megfogod, talán nem.

2020. nov. 23. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Felnőtt párkapcsolatok - biztos, hogy jó helyen jársz?

Írj neki, amikor jól esik, de ne várj azonnali választ. Felnőtt ember dolgozik, otthon főz, takaírt, stb. így nem tud mindig ugrani.

2020. nov. 23. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem most hagyd és várj. Nem kell nyomulni. Aztán ha ő is ir, te is. Hogy balanszban legyetek.
2020. nov. 23. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

4-essel értek egyet, teljesen.

Amúgy meg, (ez az én véleményem), szerintem a fényképekkel eléggé elcseszted.

2020. nov. 24. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!