Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
26 évesen nagy negatívum lesz az ismerkedésnél, ha hirtelen már nincs helyem, ahol kényelmesen tudnánk szexelni ha úgy alakulnak a dolgok?
El kellett jönnöm a korábbi albérletemből, mert eladták a lakást. Egy 2 szobás lakást béreltünk közösen egy sráccal, aki a vendéglátásban dolgozik. Heti 5-6 napon dolgozott 12-14 órákat, a szabadnapjait végig aludta és ezen kívül mondhatni elég nagy csavargó volt, mert minden második este nem is aludt otthon. Tehát gyakorlatilag egyedül laktam, teljesen úgy éreztem. Lakótársammal csak heti 1-2 alkalommal találkoztam és iszonyú sokat nem volt otthon. Akár ha barátnőm volt őt, akár máskor a csajokat gyakorlatilag úgy vittem fel, ahogy akartam, mert szinte alig volt otthon, vagy ha igen, akkor is iszonyú mélyen aludt. Tehát ha lánnyal voltam, egyedül tudtunk lenni a lakásban. Így éltem az utóbbi 3,5 évben.
Új albérletet kerestem és a felállás maradt ugyanaz lakás tekintetében, szintén egy 2 szobásba jöttünk, de most egy régi haverommal költöztem össze. Viszont ő tipikusan ez az otthon ülős srác, aki ráadásul havonta vagy még ritkábban látogat haza a szülővárosába, tehát hétvégén is mindig itthon van, hétköznap is délelőtt és délután nincs itthon (suli/munka), este és éjjel szinte mindig igen. Egyébként bírom a fejét, jól kijövünk, de a kérdés most nem erről szól. A régi lakásban ráadásul külön irányban volt a 2 szoba, nehezen hallatszottak át a dolgok, itt viszont egymás mellett van a 2 szoba és könnyebben hallatszik át minden. Ráadásul az a fajta, aki elmegy aludni 10-11 órakor, én pedig inkább 23:30-00:30 közt szoktam. Szerintetek ez mekkora negatívum lesz majd a lányoknál, ha az ismerkedésben oda jutunk, hogy lefeküdnénk egymással? Azért a lányok között is elég ritka az olyan, aki kora huszonévesen egyedül lakik egy lakásban, tehát nem tudom hogy fogjuk megoldani. Ki volt már ilyen helyzetben? Lányok mit gondoltok?
Szerintem is teljesen oke, nokent irom. Ne aggodj! :)
28N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!