Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért nem kérte el az elérhető...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem kérte el az elérhetőségemet, ha tetszettem neki?

Figyelt kérdés

Hétvégén voltam egy rendezvényen, ahol a stáb tagja voltam és találkoztam egy sráccal, aki szintén a stáb tagja volt, de előtte még soha nem találkoztunk és nem is fogunk többé, mert ő 2 órányira lakik, ez egyszeri alkalom volt, hogy jött.

Mikor bemutatkoztam neki, már érezhető volt a kémia, már akkor flörtölni próbált. Később felajánlotta a segítségét és segített nekem nagyon sokat, közben beszélgettünk. Később kereste a társaságomat, velem akart lógni, pedig voltak ott más ismerősei. Megkérdezte, beülünk-e együtt az egyik előadásra, beültünk és ahelyett, hogy azt néztük volna, kérdezgetett rólam, beszélgettünk. Előadás vége felé megkért, vonuljunk el, hogy jobban tudjunk beszélgetni. Elmondta, hogy milyen pozitív véleménnyel van rólam (milyen jó a kisugárzásom, milyen aranyos vagyok, milyen közvetlen vagyok stb.), tehát bókolgatott is. Úgy éreztem, megvan a szikra és nagyon érdeklem. Erre a rendezvény végén elköszönt, mondta, hogy örül, hogy megismert. Az elérhetőségemet nem kérte el, és nem értem, miért nem... biztos voltam benne, hogy elkéri.:( ...Gondoltam, akkor hátha megkeres facen, bár csak egyszer mondtam a nevemet, mikor bemutatkoztam. Én sajnos nem emlékszem a nevére. Miért nem kérte el az elérhetőségemet? Talán van barátnője? Vagy félt elkérni? Azt gondolhatta, van barátom? Visszagondolva, többször is érdeklődött burkoltan, van-e pasim...pl. "erre biztos a pasid tanított", és én csak annyit mondtam rá, hogy nem... nem mondtam ki, hogy nincs pasim. Vagy az lehet a baj esetleg, hogy túl távol lakik? Vagy lehet, még megkeres majd facen?(2 napja történt,eddig semmi.) Vagy lehet, ő mindenkivel ennyire közvetlen? Talán én adtam kevés jelét a szimpátiámnak?

23/L


2020. aug. 3. 10:03
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Miért nem keresed te meg, ha ennyire felkeltette az érdeklődésedet?
2020. aug. 3. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
Próbáld meg kideríteni a nevét a stáb tagjaitól. Több verzió is lehet. Barátnője van, nagy a távolság, végig abban a hiszemben volt/van hogy pasid van, stb,stb.....
2020. aug. 3. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!