Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Megszakadt az ismerkedés,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megszakadt az ismerkedés, kértem töröljön le, ha nem akar semmit, nem tette, mit jelenthet ez?

Figyelt kérdés
Bő egy hónapja ismerkedek egy sráccal, randevúztunk, találkozgattunk, nem vagyok már gyerekek, mindketten komoly kapcsolatot keresünk, az első perctől megvolt köztünk a tűz, majd fokozatosan csökkent, kevesebbet keresett, munkahelyi problémái lettek, mondta, hogy elég rossz most a helyzete a vírus miatt, ami családi konfliktusokat is okozott. Érthető okok voltak, így hagytam, had rendeződjön magától. Heti 3-4 alkalommal így is beszéltünk fb-on vagy telefonon. Egy hete azonban semmi, nem ír vissza ha írok, ma is csak egy gif-et küldött. Múlthéten említette, hogy sos másik munkát kell keresnie, gondoltam biztos baj van. Eléggé magába zárkózott ezután, nem igen akart róla többet beszélni. Én többszöris kezdeményeztem találkozót, bezsélgetést, de mondta, hogy most nem tud ennyifele szakadni. Írtam neki egy üzenetet este, hogy csak annyit kérek ha nem akar tőlem semmit, akkor töröljön le, így számomra is egyértelművé válik a dolog, nem kell magyarázkodnia, nem sértődök meg, csak megőrjít ez a bizonytalanság. Elolvasta, pusziküldős gifet küldött és azóta sem írt semmit. Megőrülök, hogy nem tudom mi van vele.

2020. júl. 20. 21:39
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Finoman elküldött a picsába, van ilyen. Töröld le te ha már ennyire bántja az egódat!
2020. júl. 20. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Miért nem te törlöd le őt? Elég nyilvánvaló, hogy nem érdekled mégsem annyira ezt az embert, felesleges alázni magad azzal, hogy ilyeneket írogatsz neki.
2020. júl. 20. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Tényleg ennyire egyértelmű helyzet ez kívülállóként? :(
2020. júl. 20. 21:52
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem töröld, nem vagy fontos neki eléggé.
2020. júl. 20. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Igen, ez elég egyértelmű. Nem fog törölni, talonban tart, hogy kéznél legyél, ha mégis hozzád van kedve épp. De nem jelentessz neki semmit.
2020. júl. 20. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Biztosan nincs házastársa/élettársa?


Honnan tudod, hogy nem köteleződött-e el egy másik Hölgy irányába?

2020. júl. 20. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Biztos vagyok benne, hogy nincs senkije, bemutatott a barátainak, a fél rokonságnak, ha bármi más alakult volna neki csak nem tesz ilyet. A nővérével beszéltem is azóta, mondta, hogy teljesen meg van zuhanva, mint aki depressziós, ne vegyem magamra hogy nem keres, mert nem velem van gond, hanem a kialakult élethelyzetével. Nem tudom mit gondoljak. Azért valamit csak jelezhetne felém ebből...
2020. júl. 21. 06:39
 8/8 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy a nővére kedvel Téged őszintén...?! Nem gondolom, hogy elősegítené a hiú ábrándjaid kergetését.


Ha így áll a dolog - hogy a testvére ennyire részletesen érzékeli a problémát - akkor szerintem próbáljatok meg SEGÍTENI EGYÜTT ezen a helyzeten!


A "hogyan?" kérdésre majd a bekövetkező események fognak választ adni.


Persze ennek a folyamatnak valamennyi időt érdemes hagyni - nyilván benne van a pakliban, hogy egyszer elkedvetlenedsz, nem fogod értelmét látni annak, hogy a továbbiakban is Vele tarts... nem egyszerű, nem irigyellek.

2020. júl. 21. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!