Fiatal nők, mennyire tartjátok komolynak az internetes társkeresést?

"Mennyire foglalkoztok szívesen az online társkeresőkkel?"

Sose voltam még ilyenen regisztrálva, nincs is tervben.

"Hitelesnek tartjátok egyáltalán az ott megjelent profilokat?"

Többségében nem, mindkét nem hajlandó "füllenteni" magáról.

"Keresnétek partnert valaha ilyen úton-módon?"

Kétlem, de ha mégis, akkor elértem valamilyen kétségbe esett szintet.

"Esetleg volt már valaki akinek ez össze is jött ilyen téren?"

Nem, de a nővérem és egy tanárom is egy online játékon belül ismerte meg a párját, mindkét kapcsolat több éve tart, a tanárom már meg is házasodott, most születik a harmadik gyerekük.

Mindig is rohadtul szorongtam az "ismerkedéstől", amikor csak amiatt áll szóba velem valaki, mert én nő vagyok, ő férfi és úgy ránézésre vállalhatónak tartjuk egymást. Nekem így sosem lesz senkim, nem "kapcsolatot" szeretnék, hanem egy megfelelő társat. Nem tudok a semmiről beszélgetni idegenekkel, baromi erőltetettnek tartom eladni magam promó szövegekkel és fotókkal, és nem vagyok kíváncsi mások promójára sem, mert úgysem ez a valóság. Nem tudom egy kép alapján eldönteni, hogy akarok-e bármit is valakitől és nem szeretném, hogy valaki egy kép alapján döntse el, hogy szeretne-e tőlem bármit is. Azzal meg pláne nincs időm (és kedvem) foglalkozni, hogy a sok farokfotós, szexpartnert kereső, szeretőt kereső, lábfétises, analfabéta és egyéb komolytalan jelentkező közül kimazsolázzam azt, aki normálisnak tűnik.

Szóval szerintem kiderült a válaszomból, hogy nem támogatom az internetes társkeresést, nem próbáltam és nem is tervezem. Az már más, ha valakivel valamilyen internetes platformon (vagy élőben), valami közös téma vagy érdeklődés talaján megismerkedünk, de csak előzetes, "hátsó szándékoktól" mentes ismeretségből, barátságból tudok elképzelni kapcsolatot, a nulláról nem.

Semennyire.

Nem.

Nem.

Nem.

Én magam nem próbáltam, a környezetemből páran igen, de kevés sikerrel. A profilokon mindenki a jobbik arcát mutatja, aztán 99%-ban kiderül valami bibi a kapcsolat kezdeti szakaszában. (egyik ismerősömhöz 3 hónap ismeretség után például már oda akart költözni a csaj, mert neki lakása volt a csajnak meg semmije).

Nem keresnék ilyen módon partnert, ha csak ez a lehetőségem lenne, nagy valószínűséggel inkább választanám az egyedüllétet.

Egy másik ismerős pár jött össze társkeresőn, de hozzá kell tenni hogy egyikük sem görcsölt társkeresésen akkoriban. Kamaszok voltak és poénból regisztráltak mindketten, aztán megtalálták egymás adatlapját, a többi meg már történelem: összeköltözés, házasság, gyerekek. Szóval szerintem ez maximum azoknál működhet akik nem veszik túl komolyan, nem görcsölnek rá a dologra és nem ettől teszik függővé az egész életüket. Személy szerint én a személyes ismerkedést preferálom.