Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mással is randizott, amíg ismerkedtünk, ez szerintetek belefér?
Barátnőm 3 hónap után vallotta be, hogy amíg mi ismerkedtünk, addig mással is elment randira. Egy csütörtöki napon találkoztunk először, ahova én hívtam el. Akkor még nem történt semmi csak órákig beszélgettünk, hazakísértem, még ő javasolta, hogy sétáljunk egy kört a lakása körül, ebből lett kettő, aztán öleléssel búcsúztunk. Megbeszéltük, hogy mindenképp megismételjük még. Másnap péntek délután meglepetésszerűen még ő hívott el randizni aznap estére, nagyon jól szórakoztunk, megcsókoltam, hazakísértem, a lakása előtt hajnal 5ig beszélgettünk még, aztán csókkal váltunk el. Ezután elvileg nem ért rá hétvégén, de végig üzengettünk, folyamatosan. Nagyon egymásra találtunk, hétfőn harmadig randi (már az ágyában ölelkeztünk) és csütörtökön a negyedik randin (nála főzés, filmezés), így egy hét ismerkedés után mondtuk ki, hogy akkor járunk. De olyan esetlenül, hogy mégis mit kell ezen megbeszélni, hisz egyértelműnek tűnt - megállás nélkül beszélgettünk éjjel nappal.
Később tudtam meg, hogy a második pénteki randi utáni vasárnap ő még elment egy randira egy sráccal. Ez nagyon szíven ütött, és azóta is fáj, ha rágondolok. Szerintetek felejtsem el egyszerűen, és kész? Mit tehetek már?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!