Hülyeség lenne azért szakítanom a barátommal, mert nincs semmi motivációja?

Egy éve járunk és az utóbbi pár hónapban nagyon feltűnő a motiválatlansága. És őszintén zavar is. Én folyamatosan küzdök, mert céljaim vannak az életben. Szeretek élni a hobbimnak, szeretem a munkámat és jó érzés fejlődni benne. Büszke vagyok rá, hogy kevés fizetést kaptam az elején, de most már jobban állok, szóval haladok. Szeretek új dolgokat kipróbálni és sok mindenre nyitott vagyok. Szeretek utazgatni és a barátaimmal lenni. Az viszont probléma, hogy nagyon szigorú vagyok saját magammal szemben. A barátomban az tetszett, amikor megismertem, hogy ugyanúgy érdeklődő és nyitott, mégis laza. Most már látom, hogy a lazaság mögött a motiválatlanság áll. Ő maga is egyetért ezzel. Azért nem értem, mert nagyon okos és művelt, sokra vihetné. Azt mondta azért nincsenek nagy álmai, mert olyan lehetetlen dolgokat akar, mint visszautazni egy régebbi korba vagy elrepülni a Holdra. Ezek nem sikerülhetnek, tehát nem töri magát. Most a doktoriját végzi, és nagyon büszke voltam rá az elején, de bevallotta, hogy totál hidegen hagyja az egész. Ha van annyi pénze, hogy nem hal éhen, az bőven elég. Ha nem végzi el a doktoriját, az is rendben van, akkor legfeljebb elkezd egy másikat. Dolgozni se nagyon akar, mert arra mindig lesz pénze, hogy ne halljon éhen. Nem kell mindenkinek karrieristának lennie vagy a pénzt hajkurásznia, ezt nem is várom el senkitől, de a motiváció hiánya az kiábrándít. A párkapcsolatunkban nagyon motivált és odateszi magát,de nem tudom ezt különválasztani, egyszerűen teljesen más az életszemléletünk. Ráadásul az ő hozzáállásával ha családunk lesz, akkor is mindig csak magamra számíthatok.

29N és 29f