Igaza lehet? Beszélgettem egy öreg barátommal, aki azt mondta, hogy a mai nők önmaguk alatt vágják a fát azzal, hogy túl korán lefekszenek a fiúkkal

Kedves 10-es:

Akikről te beszélsz, mint "öregebb" korosztály, akik nem szerelemből házasodtak, azok a 19. században éltek, úgyhogy nem csoda, ha nem látsz olyanokat magad körül.

Elmondom, hogyan volt ez az én időmben. A lányokba azt sulykolták, hogy legyenek szemérmesek, ne adják magukat lehetőleg egész a házasságig. Ez természetesen merő marhaság, és az volt akkor is, amikor kitalálták, de mégis jó volt valamire. A fiatalok mindig a határaikat feszegetik, ez a dolgok rendje. Csak abszolút nem mindegy, hogy hol van az a határ, amit feszegetnek.Ha egy lánynak a házasságban való szex a határ, akkor sokkal kisebb eséllyel esik teherbe 16 évesen, mintha a határ az lenne, hogy csak akkor szexelhet, ha a szülők nem tudnak róla. Egyébként is abban időben még meglehetősen gyerekcipőben járt a fogamzásgátlás, és nem is jutott mindenki szabadon hozzá még a meglevő eszközökhöz sem. Volt tehát némi félelem is a lányokban, ez is jelentős visszatartó erőt jelentett. Ekképpen tehát a fiúknak igencsak be kellett dobniuk magukat, meg kellett tenni mindent, amíg annyira elvették a lány eszét, hogy az sutba dobva minden erkölcsi gátat, minden félelmet, szabad utat engedett a gyönyöröknek. Ehhez bizony tanulniuk kellett a fiúknak. Meg kellett ismerniük a csajokat, rá kellett jönniük, hogy nem hülyék, csak más srófra jár az agyuk, mint a férfiaké. Próbálkozni kellett így, ha nem ment, akkor úgy, ha úgy se ment, amúgy. És a kudarc a legjobb tanítómester! Ha minden könnyedén megy, abból nem tanulunk semmit.

Szóval arra akarok kilyukadni, hogy szerintem maximálisan igaz amit az ominózus öreg barát mondott. Ez leginkább akkor világlik majd ki,amíkor meg kell tartani a csajt. Vagy még inkább a csajnak a pasit. Mert megszerezni ezerszer könnyebb valakit, mint megtartani. Főleg manapság. Ám, amit (akit) nehezen, véres verítékkel szereztünk meg, annak van értéke a szemünkben. Azt nehezebben cseréljük le másra, sokkal jobban ragaszkodunk hozzá, mint ami (aki) könnyen jött.

Persze azt el kell ismerni, hogy az általánosítás itt sem mutat valami jó képet. Hiszen, mint azt 12-es példája mutatja, mindig voltak, mindig lesznek olyan pasik akik ne hajlandóak lejjebb adni a férfiegóból, és elvárják, hogy a nő megértse az ő logikára épülő gondolatmenetét. Pedig az nem fog menni! Hosszú távon biztosan nem. Nekünk pasiknak kell engednünk, nekünk kell megtanulni nőül. Nekünk kell királynővé emelni a párunkat, ha királyként akarunk élni a világunkban.

#12

"A nagyszüleim korosztályában is nagyon kevés a szerelemházasság (70 éves korosztály)"

A nagyszüleid, akik most 70 évesek, 1950 körül születtek. Kíváncsi lennék, ki vagy mi kényszerítette őket az 1960-as 70-es években egy nem szerelmi házasságba. Mert hogy akkor már a "főd a fődhö' házasodik" rég nem volt érvényben. Az én szüleim pl. szerelemből házasodtak, sőt a férjem szülei is, én nem ismertem abból a korból egyetlen nem szerelmi házasságot sem. Az már a hippikorszak volt, sőt, a vége felé, akkor már rég nem szóltak bele a szülők, hogy kit választ a csemetéjük.

Ha pedig ők választottak rosszul, akkor semmi különbség sincs a mai és az akkor házasságok között. Ma is sokan választanak rosszul. Még itt a GYK-án is sokan írnak olyanok, akik úgy élnek párkapcsolatban, hogy nem szerelmesek a társukba.

Lehet viszont, hogy ma hamarabb elválnak a párok, mert míg az előző generációk még próbáltak valamit tenni a házasságukért, a mostani generáció azonnal lecseréli a másikat. Vagy nem is házasodik, hogy még könnyebb legyen lecserélni. Ha nincs házasság, nincs is miért küzdeni.

Az én nagyszüleim egyébként még az 1910-ben született generáció volt, mégis mindkét nagyszülőm szerelemből házasodott, és szerették egymást 50 éven át. Szóval nem minden alma volt rothadt már akkor sem.