Összeköltözés könnyedén?

Szerelmesek voltunk, boldogok és lelkesek. Olyan albérletet kerestünk, ami mindkettőnk napi elfoglaltságának megfelelő helyen van (a férjem dolgozott, én 3 napot egyetemre jártam, 2-t dolgoztam), meg tudjuk fizetni és félre is tudunk tenni a saját házunkra. Nem volt semmi feszkó, az elején a rózsaszín köd miatt, ami friss házasként körbelengett minket, később pedig mert tökéletesen összeszoktunk.

Mondjuk nekünk 12 év után is az a legnagyobb vitatémánk, hogy hangosan nyílik az ajtó és felkelti a férjem a gyerekeket reggel, pedig volt itt hitelügyintézés, évekig nem összejövő első baba, idióta anyós, családi viszálykodás, kavaró barátnő... nem kell félni, ha a megfelelő emberrel költözöl össze, semmi baj nem lesz. Sőt... 😊

Fél éve voltunk együtt, amikor a lakótársam közölte, hogy elszeretne költözni. A párom lakótársa meg éppen akkor akarta becuccoltatni a párját magukhoz, így valahogy kézenfekvő megoldásnak tűnt, ha hozzám költözik. Így lett az én albérletem a MI albérletünk. Először hezitáltunk, mert nem alakult túl jól a kapcsolatunk, sőt... Sajnos már ott tartottunk, hogy vége lesz. Ő a város túlsó végén lakott, 1,5 órára tőlem, esténként már fáradtak voltunk, hétvégén gyakran volt más programunk, kevés időt tudtunk együtt tölteni és ez rányomta a viszonyunkra a bélyegét, már kezdtünk érdektelenekké válni és belátni, hogy ez így nem fog működni. Ehhez képest merész lépés volt összebútorozni. Ez viszont összehozott minket, azóta semmilyen problémánk nem volt, ami miatt megfordult volna a fejünkben az, hogy ennek véget kell vetni. Tehát mi baromi döcögősen mentünk ebbe bele, de egyelőre az élet minket igazolt. :) Ezen felül nehézségek nem léptek fel. Anyagilag ugyanott voltunk, mint előtte. Vitát pedig nem hogy nem szült, inkább elsimította köztünk azokat.

Ami összecsiszolódást igényelt, az a rend kérdése. Én alapvetően rumlis típus voltam, a párom nagyon rendszerető. Olykor vitatkoztunk ezen, de végül én alkalmazkodtam hozzá olyan mértékben, hogy ma már én vagyok a rendszeretőbb. Egyszerűen alap igényem lett az évek során, hogy mindennek a helyén kell lennie. Már-már túlzottan is.

A következő feszültséget az jelentette, amikor a tulaj belengette, hogy valószínű a fiának kell a lakás hamarosan. Nagyon kedvező áron béreltük, akkor már bőven 80-100 körül volt egy hasonló lakás, így sokkot kaptunk. Szóba került, hogy vehetnénk közös lakást, de akkor még csak nem egész 1,5 éve voltunk együtt, így ez megint elég rizikós téma volt. Ráadásul önerőnk is csak minimális volt. Hónapokig agyaltunk, hogy mi legyen, hogy legyen. Merjünk-e belevágni. Sokszor összezörrentünk a témán, de végül úgy döntöttünk elkezdünk tájékozódni és nézelődni. Egyik nap linkelt nekem egy hirdetést a párom. Nem tetszett képek alapján, de mondta, hogy menjünk el, nézzük meg. Ez volt az első. Aztán beléptünk és bummm letarolt az otthon érzés. Hazafelé szótlanul ültünk egymás mellett az autóban, majd mikor megálltunk az albérletünk előtt megkérdezte, hogy nekem is annyira tetszett-e, mint neki. Bő fél órát beszélgettünk a parkoló autóban, hogy nem lehet, hogy az elsőbe beleszerettünk. Aztán még két hétig minden estés téma, néha vita volt, hogy mit csináljunk. Hatalmas döntés volt, hiszen nem csak egy lakásvásárlás, de ezzel a közös hitel miatt komolyan összekötjük magunkat is. Pont beleesett egy nyaralásunk is. Két hétig agyaltunk, végül úgy döntöttünk alkudunk. Ha odaadják azon az áron, amit megálmodtunk, megvesszük. Elmentünk másodszorra is megnézni, másodszorra is szerelmesek voltunk belé, leültünk ártárgyalni, mondtuk, hogy ennyit adnánk érte, mire az eladó szó nélkül rávágta azt az összeget, amit megbeszéltünk, hogy ennyi az alja. Sokatmondóan azonnal a páromra rántottam a tekintetem, hogy "ezt nem hiszem el"... :D Megvettük. Mostmár két éve. És most ugyanezt játsszuk az esküvővel. :D Fél éve agyalunk, hogy legyen, ne legyen, milyen legyen. Aztán amikor rávettük magunkat, hogy elkezdünk szervezkedni, az első helyszínbe beleszerettünk és mostmár nem kérdés mit és hogyan akarunk. A mi életünk úgy tűnik ilyen lesz. :)