Mi a véleményetek a kapcsolati szünetről ebben az esetben? Többi lent!

Barátommal fél éve vagyunk együtt, és mostanában kicsit sokat veszekedtünk. Párszor leültünk beszélni kettőnkről, de nem jutottunk egyről a kettőre nagyon. Én nagyon szeretem őt, és elmondása alapján ő is engem, illetve érzem is, csak azt mondta, szerinte én jobban szeretem őt, mint ő engem; mert ami neki 100% beleadás, az nekem csak 50-60%...Amiben van is igazsá. Én szeretném, ha kicsit figyelmesebb lenne néha, vagy adna egy kis pozitív visszacsatolást, ahogyan azt a vitáinkat megelőző időkben is tette. Én vagyok az első komoly kapcsolata, és szerintem csak megijedt attól, hogy elmúlt a kezdeti újdonságézet és nem tudja, hogy helyes-e az, amit érez, vagy csak húzom vele az időm, miközben más jobban is tudna szeretni. Plusz azt is mondta, hogy már nem tud olyan gördülékenyen átugrani kis apró "hibák" felett, és úgy érzi, bele kell kötnie, pedig nem akar bántani velük. Nagyon szeretem őt, de persze hogy már nekem sem okoz olyan nagy újsondágot, mint az elején, de ez így van rendjén, szerintem, legalábbis nekem eddig más barátaimmal is így történt. Attól még szerettem őket:)

Most mégis, mivel kicsit vitás időszak volt ez nekünk, a megbeszéléseink nem vittek sokkal előrébb, ráadásul neki most nagyon stresszes az élete (most költöztek új házba, ahol rengeteg a munka, a szülei válófélben vannak, a nagyszülei akikhez nagyon közel áll, rákos betegek), ami miatt bevallotta, hogy néha találkozni sincs kedve, de nem csak velem hanem senkivel sem, mert legszívesebben csak nézne ki a fejéből, olyan fáradt.

Tehát közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy szünetet tartunk. Azt mondta, nem akar szakítani, mert szeret, és lehet hogy 1 hét múlva könyörögne az ajtómnál, ha most ennek véget vetne, de nem is mehet minden úgy, ahogy eddig hogy megbeszélünk valamit, amihez pár napig tudjuk csak tartani magunkat aztán megint előjön, hogy ő figyelmetlen, vagy én reagálok túl valamit, stb...

Sosem voltam a szüneteknek híve, mert mindig a szakítás előszobájának tartottam. De szerintem most neki arra van szüksége, hogy kicsit lecsillapodjanak körülötte a zűrös dolgok és ne lógjak rajta 0-24-ben, mert eddig tényleg rengeteget találkoztunk is és beszéltünk is messengeren, és lehet rosszul látom, de szerintem kicsit besokallt mindentől.

Aztán közben lehet, hogy már nem szerelmes és azért van ez az egész, és a ragaszkodás vagy a döntésképtelenség tartja még mellettem, fogalmam sincs, szünet után biztos kiderül..

2 hét szünetben egyeztünk meg, és közben sem beszélni,sem írogatni, sem találkozni nem fogunk. Maximum abban az esetben keressük egymást előbb, ha valamelyikünk biztos abban, hogy vagy nagyon hiányzik a másik fél, vagy inkább hagyná az egészet. Természetesen egyikünk sem arra használja fel ezt a 2 hetet, hogy másokkal ismerkedjen, vagy stb., ezt is megbeszéltük. A lényeg, hogy kicsit hátrébb dőlve rámnézzünk erre az egészre. Bár, nekem van egy olyan érzésem, hogy ő azért szerette volna a szünetet, hogy eldöntse, mennyire fogok neki hiányozni (ha hiányzok egyeltalán), hátha abból rájön, hogy szeret/van értelme, és működhet az egész. Az egyik barátja viszont mondta neki, hogy ha ennyicske idő után előjön ennyi vita, vagy ilyesmi dolog, az nem túl jó, és talán mégsem tart örökké a dolog (hozzűteszem szerintem nem kell örökkében vagy nem örökkében gondolkodni, amíg két ember jól érzi magát együtt és megvannak többnyire).

Reggel, mikor elköszönt, nagyon szorosan magához húzott és átölelt, a tenyerei közé fogta az arcom, majd megcsókolt és azt mondta, bármi baj van, azonnal szóljak és vigyázzak magamra.

Sok barátom/barátnőm mondta, hogy szerintük nem lesz vége ennek és rájön majd, hogy hiányzom, tudna jobban is szeretni. (2 hete nem találkoztunk 1 hétig mert nem voltam itthon, viszont beszélgettünk egész nap minden nap, és még akkor is hiányoztam neki, utólag elmondta).

Tartottatok már hasonló esetben szünetet? Felesleges időhúzás az egész, vagy talán még sülhet ki belőle valami jó?