Egyesek tényleg élvezik, ha a párjuk megveri és megalázza őket?

Sok kérdést olvastam már, amiben a nő részletesen kifejtette: miket csinál vele a "kedvese" (durva, hátborzongató részletek) és kérdezi: "mit csináljon, mert ő nem tudja elhagyni, úgy érzi, belepusztul, ha elhagyja" "rendes ember dehát biztosan vannak feszültségek a munkahelyén, az életében" "a kis lelke biztos feszült neki, nem volt egyszerű gyerekkora", stb... Olvastam én már olyanokat, hogy valakihez elmenekült a nő, majd amikor a hapsi utána ment agresszíven fenyegetőzve és aki meneküléskor befogadta, ő védte meg, fizikailag is a pasitól, utána még ő lett a szemét hogy a barátját bántotta...

Nehéz ez, nagyon nehéz, "mikor és hogy kell segíteni" nem lehet minden esetben tudni és bizony vannak játszmákon alapuló, áldozati párkapcsolatok.

Bántalmazás után jöhet a virág, térdreborulás, kézcsók, meg romantikus gyertyafényes, pezsgős vacsora, aztán pár hét múlva esetleg kezdődik minden előlről...

Ugyanígy gondolom, ráadásul bántalmazott nőként.

Én egy évig tűrtem és egy idiótának tartom magam miatta. Mások egy életet (ami kábé 20 év max. egy ilyen állat mellett ugye) leélnek. Nem tudom mi a különbség. Nekem is sz..r gyerekkorom volt, fizikai, lelki és szexuális bántalmazás is volt nevelő(mostoha inkább)apám részéről. Tehát a tankönyvek szerint erre voltam 'kárhoztatva'. Mégis egy év után beleröhögtem annak a f..sznak a képébe, miután megvert, megütöttem többször is és közöltem vele, hogy elmegyek a pi..csába és többé ne keressen vagy megölöm. Nem akart elengedni, jött velem, hozta a cuccaim, hiába mondtam, hogy qrva gyorsan kopjon le. Amikor már semmire sem hallgatott, szembefordultam vele és azt mondtam, hogy minden pasival megcsaltam, akivel valaha találkoztam a kapcsolatunk alatt. Meg akart ütni, de inkább csak leköpött és lerib..ancozott. És otthagyott! Végre. Utána nem hozta a kis virágjait, nem térdelt le a bocsánatomért, végre hagyott élni. Talán csak ennyi kell egy ilyen szociopata állatnak. Nem tudom. Lehet, hogy csak szerencsém volt.

Azt viszont nem tudom, hogy én miért voltam erre képes és más miért nem. Mellettem senki nem állt, nem voltak barátaim, senkim. Másoknak meg ott egy egész család, munkahely, bármi. És mégsem. Fogalmam sincs, szeretném megérteni.

Van is egy közeli ismerősöm, aki ugyanígy járt (pasi!) és az Istenért nem képes elhagyni azt a nyomorék csajt. Néha szakítanak, stb., aztán minden kezdődik elölről, mert hát ő a mindene, aki megérti, meg etc. És ott vagyunk mellette, de mégsem. Engem is kezd már hidegen hagyni.

Én megértem, hogy az ilyen szemétládák leépítik a másikat teljesen, tényleg, megértem, tudom és át is éltem. De amikor ott van egy csomó ember és segítene, megvédi őt a másiktól és még ő lesz a hibás később.. Azt az embert hagyni kell. Vagy rájön, vagy már nem, mert késő lesz. Ha ő nem akar magától változtatni, nem lehet megmenteni, max. csak erőszakkal.

Tudom, hogy most következik az, hogy áldozatként hogy írhattam ilyet. Mert amellett, hogy áldozat is voltam, most 'megmentő' is és a másik nem akarja. Én örültem volna neki, hogy ha annó valaki kirángat már jóval előbb onnan.

Szerintem Noblesse Oblige szerint azért vagy ijesztő, mert a teljesen tárgyilagos, ítélkezéstől mentes válaszát Te lekezelőnek és tudományoskodónak bélyegzed gunyoros hangvételű, masszívan ítélkező, nyitottsággal egyáltalán nem "vádolható" gondolkodásról tanúskodó hozzászólásodban.

Én elég sok bántalmazásos irodalmat olvastam már, de a legközelebb az "Az asszony verve" c. könyv hozott ennek a megértéséhez. Ezt ugyan egy laikus írta, aki a saját esetén gondolkodott elsősorban el és gyűjtött azután több hasonlót össze, de ő az, aki képes gondolkodóan elemezni azt, hogy mi zajlik le a bántalmazottban, mi az ő nézőpontja, ami kívülről annyira kicsavarodottnak, abszurdnak tűnik. Értékes olvasmány, könnyen belátható általa, hogy bár az agyunkkal mindannyian tudjuk, hogy abszurditás bennemaradni vagy visszamenni egy bántalmazó kapcsolatba, valójában egyikünk sem védett ez ellen. Tehát hiába gondoljuk azt, hogy "mi biztosan nem", vagy hogy azonnal lelépnénk, a könyv által jó esetben sikerül felfognunk, hogy ez messze nem annyira biztos, mert az összes bántalmazásos sztori még ha kívülről annyira hasonló is, belülről egy precízen személyre szabott "mágia"...