Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet azzal tenni ha az egyik fél nehezen kommunikál? Legfőképpen az érzéseiről.
Azzal nincs baj ha valaki kevesebbet beszél, és zárkózottabb, viszont egy párkapcsolat alapja pedig szerintem a kommunikáció. Vannak dolgok amiket tényleg meg kell beszélni, mert az hogy magában tartja, és a szőnyeg alá söpri, nem megoldás, mert szakítás lesz a vége, mint nálunk. Máig nem tudom hogy pontosan mi is volt a baja, mert csak sóhajtozik de kimondani nem tudja, annyira nehezére esik.
Én elég beszédes ember vagyok, minden téren, de azt teljesen jól kezeltem a hétköznapokban hogy keveset beszél, én csacsogtam, ő figyelt rám 🙂 viszont ahogy jött egy két gond, félreértés, és ezen már nem tudtunk túllendülni, egyszerűen fogalmam sincs hogy mi volt a gondja, mi zavarta, meg tudtuk e volna oldani.
Próbáltam erőltetni kicsit, hogy ha vége is van, de beszéljük meg mi volt a baj. Az volt a válasz hogy tudom hogy neked könnyen megy a kommunikáció de nekem nagyon nem. Ilyen típusú emberhez milyen illik? Vagy hogy lehet ezt kezelni? Én rontottam el? Soha nem erőltettem 5 év alatt, mindig úgy voltam vele hogy annyit beszélgessünk komolyabb dolgokról ami neki jól esik, mert ha erőlteti az ember, azzal csak elüldözi magától a másikat. Viszont ha gond van, azt akkor is meg kell beszélni ha kényelmrtlen, nem?
Mit gondoltok?
Hát az a béka segge alatt van, ezt ő maga mondta 😀 igazából sajnálom kicsit hogy erőltettem higy mondja el, mert tényleg visszahúzó ha az ember valamiről nem akar beszélni de a másik erőlteti. Pl mittudomen, osszeveszett volna a szüleivel és én nyaggattnám hogy mondja el miért. Ilyenkor persze hogy tiszteletben kell tartani ha a másik nem akar róla beszélni.
De párkapcsolati dolgokra is érvényes ez, hogy tiszteletben kell tartanom? Nem "jogos" az hogy szeretném megbeszélni ha gond van köztünk? Vagy már ez is erőszakos? Nem tudom eldonteni hogy most én vagyok sok hogy tudni szeretném hogy mi a baj, vagy ő a fura hogy nem akarja megosztani velem. Vagy mindkettő.
Minden párkapcsolati problémát a feleknek kötelességük megbeszélni és közösen megoldani, ha együtt szeretnének maradni hosszú ideig.
A srácnak meg fejlesztenie kéne az érzelmi intelligenciáját. Rengeteg könyv van erről. Lehet tanulni.
10 éve vagyunk együtt a párommal és ugyanez a helyzet. Mindenről beszélünk, kivéve a problémás helyzeteket.Részemről is alap,hogy mindent meg kell beszélni ami egy kapcsolatban mindkét felet érinti,amit Ő megért, elfogad, mégsem megy.
Intelligens, kommunikatív ember, de bezár.
Én tudom ennek az okát, családi háttérből ered. Otthon sem beszéltek sosem a problémákról,sőt, a szülőket már eleve nem érdekelte - vagy nem beszéltek erről sem- a gyerekeik magánélete. Az ilyen családokra az is jellemző,hogy mindent négy fal közé zárnak,és élhetsz együtt bárhány évig egy ilyen párral, mindig van amit az Ő magánügyének érez, és nem tud/akar róla beszélni.
Mindent megpróbáltam,hajszálnyit változott. Még mindig ott tartunk,hogy a problémákról nehezen beszél, ha én mondom arra hallgatással reagál, vagy egyetért/nem ért egyet, de észérveket nem mond, nem cáfol, nem erősít.
Nem tudom mi a megoldás, de általánosítva nem lehet kezelni az ilyen embereket, mert bár Ők is tudják,hogy nem helyes ez de nem tudnak változtatni.
Én folyamatosan kérdezek, ezzel próbálom azt,hogy reagáljon, válaszoljon, ez is nehezen megy....
Ez egy kicsit szexistának fog hangzani de gondolom nő vagy.
Lehet akármit mondani hogy "minden ember más" stb. de az azért egy elég jól megfigyelhető dolog hogy a nők szerenek mindent megbeszélni. Nőkre inkább jellemzőbb az hogy a szeretetük egyik megnyilvánulása a beszélgetés bármiről. Ez evolúciós maradvány. Az ősembereknél is volt lehetőség a gyüjtögető nők között a kommunikációra ebben a formában és ez lett a kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze.
Férfiaknál ez máshogy működik. A legtöbb férfi számára nehezebb mindent megbeszélni mivel nem ezt tekintik a legfontosabbnak kapcsolat szemppntjából hanem az együtt töltött időt. Még akkor is ha ebben az időben semmit nem csináltok.
Ez persze emberenként változhat. Az hogy a másiknak mi a fontos fel kell tudni ismerni és nem szabad ráerőltetni olyat amihez nincsenek meg a képességei.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!