Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, hogy a pasim úgy nézzen rám, mint egy szexi nőre?
3 éves kapcsolat. Én nekem, bár nagyon jó alakom van(nagy fenék és mell, vékony derék), sosem volt ilyen szexi kisugárzásom. Nem tudom, miért. Sose volt az, hogy nekem estek volna, vagy mondták volna, hogy szexi vagyok.
A lényeg, hogy a párommal a kapcsolat elején is nyögvenyelősen ment a szex. Sosem hoztam teljesen lázba. Volt, amikor abba hagyatta velem, mondván, hogy pasi létére ő most nem fog tudni elmenni. Gondolhatjátok, mit éreztem. Mindig azt mondta, hogy nem kezdeményezek, meg nem pajzánkodom vele. Amikor próbálkoztam, szerinte az se volt annak mérhető(simogattam, befeküdtem meztelenül mellé, szexiztem, szexi ruhát vettem fel).
Egy idő után feladtam, és mára már egy éve, hogy nincs szex.
Igen, jól olvastátok. Minden szabadidejét velem tölti(nem élünk együtt), progamozunk, napi több órát beszélünk telón, ha nem találkozunk, szinte mindig együtt alszunk. Volt, hogy emiatt majdnem szakítottam, de ő ragaszkodik hozzám. És én is hozzá, és megakarom ezt javítani, de nem tudom. Nem tudom felállítani neki. Elméletileg az exével napi 2x is csinálták, az exe képeken is látszik, hogy ilyen igazi vadmacska típus. Én nem.
Ápolt vagyok, sminkelek, edzettem, csinosan öltözködöm, magassarkút is hordok(azt szereti), mégis, nem mozgatom meg.
Akármikor rákérdeztem, hogy mi a baj nem tudta megmondani, csak, hogy nagyon szeret meg imád.
Mégis milehet a baj?
Mostmár tényleg azon gondolkodom, hogy ennek itt a vége.
Ez a pasi 100x100 % hogy buzeránte vérbeli meleg !!! Gondolj bele mi a legjobb álcája annak ha a homokosságát elakarja valaki jó pasiként rejteni ? Össze jön egy jó nővel ..
Lehet a hátad mögött meg nagy negró löcsöket nyeldes be. :S
A nagy fenék mióta számít jónak?
A szexuális kisugárzásod 0 lehet,hiába is képzeled magadat szexinek.
Én meg azt mondom, hogy hallgattassák meg a másik fél is. Ugyanis itt a többség fantáziavilágában vmi bomba nő képe dereng, akit a béna pasija nem dugja meg.
Már annyi egyoldalú sztorit hallottam már, amikor meg kiderült a tényleges valóság, jött a nagy kopp.
A lényeg meg az, ha még igaz is a történet, nem a mi dolgunk, ítélkezni meg főleg nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!